Merengek anyám a messzeségbe vakon
Vizet töltök a kedvenc virágodra
A megtört fény arcomra süt át az ablakon
Csókot adnék a verejtékes homlokodra
Amikor rád gondolok derűs napokon
Nem a kín, a szenvedés jut eszembe
Mosolyod, a homokos tengerparton
Mikor még gyerekként kapaszkodtam kezedbe
Emlékszem, amikor utoljára láttalak mosolyogni
Szemed csillogása anyám, nagyon fog hiányozni
Égkék szemed, a nyugtató bölcs szavad
A pillanat, amikor rámszóltál: Fiam nem szabad!
Kérlek gyere vissza és vasald ki az ingemet
Nem tudom az élet nélküled tovább hogy mehet
Nézz rám mégegyszer, kérdezz a napomról
Vagy csak tudnám, hogy figyelsz, amikor mesélek magamtól
Verset mondanék, imát olvasnék, jeles tanuló is lennék
Ha nem venne el tőlem az a szelíd, gyönyörű ég
Remélem anyám büszke vagy rám és a lelked is vidám
Amikor rámgondolsz és csukott szemmel hallod az imám
Nem tudom hol van a félcipőm és az ágyad is puszta
A nyakkendőm foltos és te itthagytál magamra
Szükségem lenne rád, mint egy falat kenyérre
Hogy megdorgálj amiért a lepedőt nem hajtottam élére
A virág elázott, a cserép eltört és minden tiszta víz
Arra kertel utolsó szavaiddal: Fiam, bízva bízz
Bíztam anyám, erős voltam de megtörtem
És értelmét az életnek, azóta sem leltem
Írta: Hajdó Roland Kiemelt kép: pexels.com