Sárkány az Oktogon közepén – ajánló a Sárkánycsalogató c. könyvről

Sárkány az Oktogon közepén – ajánló a Sárkánycsalogató c. könyvről

Úgy tűnik, hogy az elmúlt fél év nálam a magyar íróké. Csak és kizárólag magyaroktól vásároltam, ezek egyike pedig nem más volt, mint Virág Emília: Sárkánycsalogató című műve.

Műfaját tekintve egy Urban Fantasyval van dolgunk, ez volt az első ilyen műfajú könyv, amit olvastam (miközben a moly szerint már 60 fantasy van mögöttem). A történet szerint egy Józsi nevű srác rászabadít egy sárkányt,  és egy lovagot az Oktogonra. Józsi és Béla lovag megpróbálják hazaküldeni a sárkányt, ami elsőre nem jön össze, de ők ketten átjutnak a hetedik királyságba…ami eléggé olyan mintha Magyarország lenne, csak megragadtak kissé a középkorban. 

Forrás: http://pngall.com

A Sárkánycsalogató azon kevés könyvek egyike, amit a fülszöveg miatt vettem meg. Interneten olvastam és már ettől a pár sortól is röhögni támadt kedvem, így nem tehettem mást, beszereztem…aztán majdnem azt hittem, hogy rosszul tettem. Meg mondom őszintén, az első száz oldal nehéz volt. Kicsit sok volt nekem az ugrás a helyszínek között, furcsa volt, hogy egy teljesen más világban magyar nevek vannak…aztán ez után a kb. 100 oldal után rájöttem, hogy ezek mind apróságok. A humor fergetegesen jó, Hollus (a boszorkány) és Józsi szóváltásainál szinte fetrengtem a nevetéstől. A Marketinges János egy ütni való szemétláda, a sárkány hatalmas arc. A humor mellett megtalálhatóak népmesei elemek is a regényben, de annyira illenek bele, hogy először fel sem tűntek. A szöveg könnyen olvasható, teljesen hétköznapi, egy cseppnyi modorosság nincs benne, amit én igazán nagyra értékelek. Lényeg a lényeg: a Sárkánycsalogató nagyszerű könyv, Virág Emília remek író, menjetek szépen megvenni a könyvet, visszafelé pedig hozzatok nekem egy lidérc csirkét. Mert akarok egyet. 

Legyetek óvatosak, hisz’ most már tudjuk, hogy akár egy kotyogós, némi kávé, egy merülő forraló és egy mobil is pont elég lehet arra, hogy sárkányt idézzetek az Oktogonra.

Forrás: könyveskuckó

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét. 
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

 

A Libriben most 5% kedvezménnyel vásárolható meg a könyv.

Kiemelt kép: Pinterest

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.