,,Senki nem fogja azt mondani, hogy elsőre ez egész jó” – interjú Ludányi Bettina, elsőkönyves szerzővel

,,Senki nem fogja azt mondani, hogy elsőre ez egész jó” – interjú Ludányi Bettina, elsőkönyves szerzővel

Ludányi Bettina a Colorcom elsőkönyves szerzője, Az egyetlen menedék könyv írója, emellett blogger és újságíró. Nemrég a magazin olvasóinak figyelmébe ajánlottam őt és munkásságát, azonban szerettem volna, ha egy interjú is készül vele. Ugyanis válaszaiból kitűnik az erő, az elszántság és a pozitív látásmód, mely kihat az életére és az írásra is. Bettina igyekszik az elsőkönyvesek kis taván evezgetni, és meg kell valljam, elég bátran teszi, még akkor is, ha nehéznek érzi. Olvassátok el a vele készített interjúnkat, hátha ő adja meg nektek az utolsó löketet a kéziratotok elküldéséhez! 

Ludányi Bettina

Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Már általános iskolás koromban is írtam történeteket, de akkor ez még az én titkom volt. Egészen addig nem is osztottam meg senkivel az írásaimat, amíg több barátnőmről ki nem derült, hogy bizony ők is szívesen forgatják a tollat a kezükben. Igazából azért kezdtem el írni, mert szerettem volna egy olyan történetet kitalálni, amibe minden – számomra izgalmas fordulat és tényező – benne van. Aztán amikor néhány barátnőm elolvasta a műveimet, nagyon jó visszajelzéseket kaptam, és nagyon jó lesett, hogy folyamatosan kérik az újabbnál újabb részeket. E miatt az érzés miatt folytattam.

Mit jelent számodra a művészet?

Én nagyon sokáig festettem is egyébként, de most leginkább az írás határoz meg. Azért szeretem mindkettőt, mert kikapcsol. Szeretem azt az érzést, amikor bekapcsolom a zenét, és elmerülhetek a saját világomban. Ez semmilyen elvont dolgot nem jelent, csupán a nyugalmat és a békét; néhány olyan órát, amikor nem kell semmivel – se munkával, se határidőkkel, se iskolával, se hétköznapi problémákkal – foglalkoznom.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Két barátnőmtől is megkaptam, hogy én vagyok a példaképük. Nem azért, mert írnak, hiszen még olvasni se nagyon szoktak – persze megígérték, hogy az én könyvemet azért elolvassák  -, hanem mert én megcsináltam. Megtaláltam azt az utat, amit nekem szántak, amit szívesen csinálok, és ők is erre vágynak. Mert látták, mennyit harcoltam mindenért, ami most körülvesz. Azért, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, és itt nem feltétlenül a regényírásra gondolok, hanem arra, hogy otthonról dolgozok, mint külsős újságíró. A könyv csak hab volt a tortán.

A magány olyan erővel szorította össze a szívemet, hogy a földre görnyedtem. A lelkem hasogatott, és legszívesebben kikapartam volna, hogy ne kelljen éreznem a kínt.
Ha arra gondoltam, hogy elvesztettem a férfit, aki a világommá kezdett válni, azt kívántam, bárcsak meghaltam volna a támadás éjszakáján.
/Ludányi Bettina: Az egyetlen menedék/

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz?

Több olyan ember is van, akire felnézek: az egyik a nagymamám, aki olyan sok mindent élt már át, és mégis képes a jót látni a mindennapokban, a másik az apukám, aki az ötvenhez közelítve is folyamatosan képezi magát. Aztán ott van az anyukám is, aki egyelőre nem találta meg az útját, de ő sem adja fel. Hisz sosincs késő ahhoz, hogy azok legyünk, akiknek lennünk kell. És ha az írást vesszük figyelembe, akkor Stephen King az, aki egy nagyon jó példa. Sokat tanultam tőle a könyvei által, és felnézek rá azért, mert akkora fantáziája van, és olyan bravúrosan, olyan különös humorral írja a történeteit, ami eszméletlenül egyedivé teszi.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Az első regényemre, Az egyetlen menedékre vagyok a legbüszkébb. Persze már dolgozom a következő kéziraton, amivel szintén nagyon jól haladok, de mégis az első regény más. Ez az első lépés, ez a kezdő löket. És bármi lesz is a sorsa a jövőben – szeretni fogják, vagy sem – nekem akkor is egy meghatározó része lesz az életemnek.

Miről szól az első regényed?

Nem könnyű ezt néhány mondatban összefoglalni, hiszen elég sok mindenről szól, sok minden történik benne. Ez egy romantikus krimi, amelynek középpontjában egy fiatal lány és a tragédia áll, ami majdnem keresztbe töri az egész életét. Anabelle-t ugyanis megtámadják az utcán az egyik éjszaka, amit sikerül kisebb zúzódásokkal és egy erősebb lelki teherrel megúsznia. Láthatjuk, hogyan emelkedik felül a múltján, a félelmein, de azt is, hogy ez egyáltalán nem könnyű. Hiszen minden pillanatban azért küzd, hogy jobban legyen, hogy újra megtalálja a békéjét. Persze a szerelem is felbukkan, de nehéz bíznia. Főleg a nagy fordulat után, hiszen semmi sem az, aminek látszik.

Ludányi Bettina

Az alapsztori, a szereplők, minden a képzelet szüleménye, vagy a hétköznapi élet is ihletforrásod volt?

Minden a képzelet szüleménye. Egy-két részt szó szerint megálmodtam, de egyébként én találtam ki. Nyilván vannak benne elég életszerű dolgok az írásról és az érzésekről, de nem ez az uralkodó vonal.

Elsőkönyves szerzőkét mennyire van nehéz dolgod? Miben látod a legnagyobb kihívást?

Abban, hogy megismerjenek. Semmi sem annyira nehéz, mint megismertetni, elfogadtatni magadat, és szembenézni azzal, hogy bizony lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni. És ezzel önmagában nincs is probléma, hiszen nem tökéletes – noha nem létezik tökéletes könyv -, és látom a saját hibáimat, de senki nem fogja azt mondani, hogy elsőre ez egész jó. Nem. Azt fogják mondani, ha nem tetszik nekik, hogy ez rossz, hogy sajnálják, hogy pénz áldoztak rá, az időről ne is beszéljünk. Látom, milyen kritikák érik az írókat, és elkeserít. Még egyszer, nem az a gond, hogy valakinek nem tetszik, hanem az, ahogy ezt előadja. Valaki munkájára azt mondani, hogy úgy tré ahogy van, és konkrétan – bloggerként – oldalakon keresztül kifejteni, miért rossz, az szerintem az író gyalázása, a munkájának a becsmérlése. És sokan fel sem mérik, hogy milyen kárt okoznak egy-egy amatőr lelkében azzal, hogy nem képesek megválogatni a szavaikat. Vannak író ismerőseim, és hallom tőlük, mennyire le tudnak törni. És szerintem ez elszomorító.

Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Szeretek írni, történeteket kitalálni, utazni, és arról írni, felfedezni a világot. Amikor dolgozom, mindig eszembe jut, miért csinálom. Sokan azt gondolják, hogy otthonról dolgozni egy álom. Valójában tényleg az, de nem olyan egyszerű. Amikor tíz óra hossza után is ott ülök a gép előtt – mert nincs olyan, hogy oké, vége a munkaidőnek, irány haza – és már fáj a hátam, fáj a szemem és a fejem is a monitortól, akkor csak ránézek a regényemre, ránézek a bakancslistámra, végig gondolom, hogy milyen sok gyönyörű helyen jártam már, és mennyi minden vár még rám, akkor könnyebb. Ha arra gondolok, honnan jöttem, és most hol tartok, akkor látom, hogy megéri. Minden megéri.

Ludányi Bettina

Mi az, ami boldoggá tesz?

Nagyon érdekes kérdés. Sokan még a boldogságot sem tudják meghatározni. Igazából akkor vagyok a legboldogabb, ha a párommal, a családommal és a barátaimmal lehetek. Ha írhatok, ha látom, hogy egy-egy blogbejegyzésem mennyire tetszik az embereknek, mennyi energiát ad nekik.

Mik a további céljaid ezen a téren?

Mint említettem készítem a következő kéziratom, úgyhogy mindenképp szeretnék ezen az úton tovább haladni. Egyelőre kis lépésekben, kisebb célokat tűzők ki magam elé, de a következő ilyen, hogy még idén befejezzem a kéziratot, ami Barcelona városában játszódik, és persze egy írónőről szól, jövőre pedig jöhet ennek a regénynek a kiadása.

Ha úgy érzed, hogy még van olyan, amit szívesen megosztanál velünk, annak itt a helye.

Köszönöm szépen ezt a lehetőséget, nagyon sokat jelent ez nekem. 

Köszönöm szépén Ludányi Bettinának, hogy válaszolt a kérdéseimre. Nemsokára olvashatjátok Az egyetlen menedék-ről az ajánlót, és Bettina jóvoltából meg is nyerhettek egy példánnyal!

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.