A szerdai rendezvény nem Simon Marciról szólt, bár sokszor előkerült a neve, hiszen őt talán ki sem lehet kerülni, ha kortárs költészetről beszélünk. Ennek ellenére ebben a cikkben nem róla írunk. Ennek a beszámolónak a szerda esti könyvbemutató a témája, ahol Dékány Dávid és a Darwin Motel volt a főszereplő. Dáviddal Váncsodi József beszélgetett, a helyszínt pedig a Pécsi Kávé biztosította.
A kávézó a második irodalmi estjét rendezte meg. Az elsőre, ahol Závada Péter volt a vendég, sajnos nem fértünk be, most azonban előre bebiztosítottuk a helyünket, hogy Dávidról véletlenül se maradjunk le. Még jó, hogy ott voltunk, hiszen ha nem lettünk volna, most nagyon sok mindent nem tudnánk Dávidról, és a Pécsi Kávé finom kávéját se kóstolhattuk volna meg.
Mivel azonban Rose és én is jelen voltunk, így egyöntetűen állíthatjuk, hogy a Pécsi Kávé nagyon finom, és Dávidot is szeretjük. Az este emlékezetes pillanatait elevenítjük fel, de a helyzet az, hogy nem jegyzeteltünk, így emlékezetből próbáljuk nektek idevarázsolni az eseményt és annak hangulatát. Mivel Dávid megjegyezte egy hölgynek, aki erőteljesen írta a szavait, hogy most úgy érzi, mintha jegyzőkönyvbe vennék a vallomását, így mi inkább megkíméltük ettől. Na jó, igazából annyira lenyűgözött minket Dávid, hogy írni is elfelejtettünk. (Valójában nem vittük se papírt, se tollat, de ez titok. Meg egyébként nem is fért volna el a kezünkben, hiszen abban kávé volt, meg ezerrel fényképeztünk).
Szóval. Nem sorban, csak emlékezetből, hogy miről is volt szó.
Kiderült, hogy egy kötet megalkotása a versírás után is igen izgalmas folyamat. Például megtudtuk, hogy a Darwin Motel borítóját és címét is Dunajcsik Mátyásnak, a Libri Kiadó egykori szépirodalmi főszerkesztőjének köszönheti. Az ő fejéből pattant ki a cím, megelőzve, hogy a „Cím helye” maradjon a borító elején, pedig ez is felmerült ötletként. Ahogy azt is sikerült elkerülni, hogy egy könnyen koszolódó hófehér könyvet adjanak ki, helyette inkább egyből koszos hatásúnak tervezték meg. A versek számát pedig komoly matematikai műveletek előzték meg, erősen kötődve Dávid számelméletéhez, miszerint a 4 és a 8 mindenhol ott van, ezért a versek legyenek oszthatók nyolccal vagy legalább néggyel, de semmiképp se legyen 38, mert az csak kétszer 19. Aztán a számtan, valamint a kiadói és szerzői szelektálás hatására maradt 22 vers az eredetileg beküldött 44-ből. Aztán ezt új versekkel „kipótolva” végül mégis 38 lett a vége. Hiába csak kétszer 19.
“Próbálom elképzelni a délutánt, amikor
– így mesélted később –
30 kiló kővel tömted ki a zsebeidet,
és belegyalogoltál a folyóba,
de lehúzta a nadrágodat a súly.
Ott álltál egyedül,
meztelen lábakkal a térdig érő vízben,
végül elnevetted magad, és inkább hazasétáltál.
Háromnegyed órát, januárban, vizesen.
Utána egy hétig lázas beteg voltál,
én váltottam ki azt a rengeteg gyógyszert –
egyáltalán nem olyannak tűntél,
mint aki meg akar halni.”/Jetlag/
A fülszöveg története is csupa izgalom. Hogy megszülethessen, Dávidnak ki kellett lépnie a JAK-ból, másként, nem mondhatta volna el magáról, hogy egyetlen irodalmi körnek se a tagja. Nem volt mit tenni, egy könyv komoly áldozatokat kíván. A zárómondatot, „Tengerparton temessék majd el – ha mégis úgy alakul, jobb lenne ott feltámadni.” pedig Simon Marci amerikai unokatesójától lopta, bár ő angolul mondta, így hát végül is fordította, igaz a fülszövegben azt állítja, nem fordít.
A könyv sztorijából persze a verseket se hagyhatjuk ki, ezek születése is igen érdekfeszítő, úgy készültek, hogy Dávid nyomkodta az entert. De komolyan… 🙂 Bár azért nem ennyire egyszerű, hiszen azért a szövegeket meg kellett írni, csak akkor még máshogy néztek ki. Kevesebb volt az enter, aztán Dávid valamiért egyre többet nyomkodta az Ű betű melletti billentyűt, és így lettek versek.
Hiába…Nem egyszerű a művészek élete.
Hogy ki indította el Dávidot az irodalom útján? Mondhatnánk itt a tanárokat, de az igazság az, hogy Pilinszky. Miatta még a könyvtárba is elment. Még az általánosban. Talán nyolcadikban.
Azt se hagyhatjuk ki, hogy Dávid Simon Marci (már megint a Marci) hatására kezdett el blogolni, és kezdetben eléggé hatott rá a stílusa. „Simon Marci bizarr mellékterméke vagyok”– ahogy Dávid határozta meg magát. Egyébként most is blogol, vagyis Tumblr oldalán publikál, mert ott sok a like, meg a képek is menők. Illetve azt is elárulta, hogy ezt a szakítós dolgot kicsit pihenteti, most inkább a flesselgetős versek kapnak nagyobb teret, de azért nem annyira, mint Sirokainál.
“Délután a parkolóban egy kisebb tömeg
héliumos lufikat engedett fel,
és akkor gondoltam meg magam:
mégse temessetek majd el,
inkább vigyétek a holttestemet
egy lakatlan felhőkarcoló 88. emeletére.
Legyek maradandó élmény annak, aki megtalál.”/Puhatestű/
Arra is fény derült, hogy miért nem ír kötött formában, erre egészen egyszerű választ adott. Mert nem tud. Kipróbálta már, de úgy érezte túl sok a töltelék benne, a forma a mondanivaló rovására megy (legalábbis az ő esetében), így inkább maradt az enteres verseknél. A kritikák pedig, hogy ezek nem is versek, nem hatották meg különösebben, hiszen attól nem lesz valami rossz, mert nem tudjuk beletuszkolni a vers kategóriába. Ha tetszik egy szöveg, tetszik, függetlenül, hogy vers vagy sem. Igaza van. Az értékéből semmi sem veszít.
Bár ki tudja, lehet, hogy akad olyan, aki félredob egy kötetet, mikor megtudja, hogy a kritikusok szerint abban nem is versek vannak, hiába tetszett neki előtte. Őszintén szólva, ilyet még nem láttunk, de hát sose lehet tudni…
Ugyanilyen könnyedséggel oldott meg egy sok vitát szító kérdést is Dávid, miszerint a slam vers-e. A slam a líra egy alkategóriája, felesleges ezen vitatkozni, tette ki a pontot. Egyébként slamet sem ír, mert ezt sem tud. Egyszer ugyan írt egyet, de többet nem. Sőt a mostani slameket is kiüresedettnek érzi, szerinte több poetry kellene beléjük, bár azért akad egy két jó.
Megtudtuk még azt is, hogy a „világháború az para.” (Mondjuk ezt mi is sejtettük.) Mostanában nincsenek ilyen „bombasztikus élmények” a költők életében, melyek egész életükre, munkásságukra rányomják a bélyegüket, de ennek ellenére még lehet jót írni. Nem kellenek tragédiák ahhoz, hogy valaki tudjon írni. Az életből is lehet témát meríteni, mindenféle katasztrófa nélkül is. Még szerencse.
“Kihangosítottalak, a telefon az arcomon,
alapvetően nincs igazad, de nem szólok közbe,
részeg vagy, kábé egy hónapja nem beszéltünk,
és most igazából mindegy is, mit mondasz,
csak ne tedd le,
mert tudni akarom, hogy épségben hazaérsz.”/Banánzöld/
Szó esett arról is, szeretne-e Dávid érettségi tétel lenni. Hiszen egyre többször van lehetőség kortárs irodalmat választaniuk az érettségizőknek. Kiderült, hogy az írásbeli részben már hivatkoztak rá, és örülne, ha a szóbelikben is feltűnne, de hát életeket lehet leélni anélkül, hogy érettségi tétel legyen az ember. Azonban ahhoz ragaszkodik, hogy egy teret egyszer majd elnevezzenek róla.
A sok-sok érdekesség mellett Dávid felolvasott jó pár verset a könyvből, és újabb alkotásaiból is. Bár egyiket nevetés nélkül nem sikerült neki, de ettől lett egyedi az előadásmódja, mert nem sok költő neveti el magát felolvasás közben. Azt azért tudni kell, hogy Tengler Gergelynek ajánlotta a felolvasott Másfél című alkotást. Hát annál a mondatnál, hogy „Úgy számolom, nagyjából tavaszra fogsz teljesen kitisztulni a szervezetemből.” nem csak ő nevetett, hiszen valóban viccesen hangzott, főleg, hogy TG is a közönség soraiban üldögélt.
“Gusztustalan a hiányod,
már magunkra sem ismernél benne.Jobb, hogy nem láthatod a keresési előzményeket,
mert találtam nemrég egy pornósztárt,
aki több dologban zavarba ejtően hasonlít rád,
pedig őt tényleg nem sok élethelyzetben láttam eddig.”/Másfél/
Sőt, még egy ismeretlen rajongó alkotását is megismertük, melyet Dávid véleményezett is. Az est után pedig dedikáltatni is lehetett, természetesen mi is beálltunk a sorba. A „Szia, mi vagyunk a lendületes lányok!” kezdéssel talán egy kicsit meg is leptük. Egyébként megemlítette a Lendületet a beszélgetés során, ezért meg köszönet neki, igazán menőnek éreztük magunkat.
Szóval egy nagyszerű esten vehettünk részt, Dávid továbbra sem okozott csalódást. A Pécsi Kávét pedig egyből megszeretettük, és alig várjuk a következő eseményeiket, melyeken előbb-utóbb talán Simon Marci is felbukkan, ha elfogadja a meghívást. Reméljük, elfogadja. És reméljük, hogy mi is ott lehetünk.
Köszönjük az élményeket! Mi nagyon szerettük!
Rose és Zsú
