Sivatagban bolyongva

Sivatagban bolyongva

Eső nélküli sivatag vagyok. Homokkal teli test, szívem az oázis. Talán nem több, puszta illúziónál. Elérhető semmi. Elérhetetlen minden. Szomjas vagyok, kiszáradt torkom segítségért kiállt. A perzselő nap táncol kifolyt véremen, kósza délibáb, semmi egyéb. Azt mondtad mennem kell, hát elindultam. Egy végtelen menetelés közt találtam önmagamra. Kikeletszínűre festettek, a szám kiszáradt a tanácstalanságtól. Nehéz széllel szemben vándorolni, de mindig hajt előre egy néma dac. Sosem lehet feladni. Mert a könnyelműség egyenlő a megadással. Az pedig mindig szánalmat szül. Én pedig nem akarom megadni magam az első nehézségnek. Nyalogatni a sebeket, ugyan mi értelme? Csak képmutatás és a gyengeség pajzsa. Senki nem akar egy padláson felejtett ócska báb lenni. A hallgatás biztonságot ad egy ideig, aztán ellened fordul. Ilyen közegben létezünk, így kell túlélni. Mert az alkalmazkodás nem mindig rossz. Ahogy a sivatag sem mindig száraz. Azért is küzdeni kell, hogy tevegelve élvezhesd a sivatag bájait. Sokszor fájt a lábam a rengeteg gyaloglástól, elzsibbadt a lelkem, a tüdőm.

Küzdeni, igen.  Előre lépni, nem hátra. Hömpölyögni, nem megállni. A komfort zónából előbb vagy utóbb ki kell lépni, és bátrabbnak kell lenni, mint eddig bármikor. Meg kell erősödni, mert vizet csak így lehet találni. Még a sivatagban is. Még egy kiszáradt kútban is. Még önmagadban is. Annyi mindent túlél az ember, ami visszanézve nem több pillangószárny rebbenésnyi nehézségnél. Tizenkét évnyi mélyre temetett szenny. Bűzölgő szemét. Törött ásóval ásni, egészen beleizzadni. Segítség mindig lesz, ha ne vagy túl büszke megkeresni, majd elfogadni. A gödör alján számodra is van valamiféle kincs. Talán az idők megkoptatták és nem ragyog már annyira, de ha megtörlöd Aladin is lehetsz, s csodalámpád megoldást ad túlélésre. Addig lesz holnap, míg akarod, hogy legyen. A többi meg úgy is felesleges szájtépés.

Holunder

Holunder

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás