“Soha nem láthatjuk meg, hogy mi van a félelmeinken túl, ha nem lépjük át őket” – interjú Rékával, a Habfürdő blog szerzőjével

“Soha nem láthatjuk meg, hogy mi van a félelmeinken túl, ha nem lépjük át őket” – interjú Rékával, a Habfürdő blog szerzőjével

A világhálón tett különféle kalandozásaim egyikének alkalmával találtam rá a Habfürdő blogra, és egyből magával ragadott az az otthonos, közvetlen hangulat, amely hívogatóan magához ölel, és azt sugallja: „maradj nálam, itt jó helyed lesz”. Szerencsére írója, Réka örömmel és lelkesedéssel fogadta az interjú ötletét, én pedig megbizonyosodhattam róla, hogy a blog “csupán” a mögötte álló ember pozitív energiáit, életszeretetét árasztja felénk, amelyet öröm újra és újra olvasni, mert nagyon emberi, őszinte és közvetlen minden szava.
Ismerjétek meg ti is Rékát! 🙂

Azért kerestelek fel, mert nagyon szimpatikusnak és szerethetőnek találom a blogodat, az írásaidat. Mesélnél arról, számodra mit jelent, illetve hogyan, milyen indíttatásból indult?
Köszönöm szépen, nagyon jól esik, és megtisztelő a megkeresés! A Habfürdő a lelkem egy vetülete. Egy lehetőség, hogy adjak. Egy felület, ahol rengeteget kapok. Hosszan készültem rá, hogy napvilágot – vagy inkább blogvilágot –  lásson, hónapok kellettek hozzá. Azért indult, mert túl sokszor találkoztam a pesszimista és önbizalom-hiányos megnyilvánulásokkal, és nem tudtam mindent elmondani, amit gondolok. És mert szeretem hallatni a hangom. 🙂

Az írásaiból árad a pozitív életszemlélet – még akkor is, ha éppen te is nehézségekkel nézel szembe. Mindig is ilyen típusú ember voltál, vagy ez egy tudatos hozzáállás?
Alapvetően optimista ember vagyok, de hazugság lenne, ha azt mondanám, mindig-mindig látom a jót. Elég hullámzó tud lenni a hangulatom – mint általában sokaknak – és amikor “lent” vagyok, olyankor el kell telnie egy kis időnek, míg derűt találok, és eljutok odáig, hogy a kiszűrjem a tanulságot. Amíg nem blogoltam, nem figyeltem, hogy hogyan állok hozzá a dolgokhoz, csak sodródtam. Amióta írom a Habfürdőt, sokkal tudatosabban figyelek a saját reakcióimra, az érzelmeimre és  gondolataimra, mert leginkább azok által tudok írni. Ennek a figyelemnek köszönhetően pedig kicsit könnyebb kívülről is rálátni az életemre, ami nagyban segíti a pozitív szemléletet.

Mit jelent számodra az írás?
Egy rendszerezési folyamat a fejemben. Rengeteg gondolat fut egyszerre az agyamban, és az írás által sokszor önmagam számára is tisztázom az életem egy-egy helyzetét, az érzéseimet, a bánatot, az örömöt, az “okosságot”, a hitet, a tévedést…
Ezen felül az írás által meg tudok mutatni magamból olyasmit is, amire egy-egy hétköznapi beszélgetés során nincsen idő. Ugyanakkor kihívás és tanulási folyamat is, mert nem mindig érzem elégnek, amit adni tudok, és mindig van hová fejlődni.

Réka

Réka

Mi az a 3 tulajdonság, amely leginkább meghatároz téged?
Idealista
Játékos
Makacs

Mi a célod a bloggal?
Akármilyen elcsépelt, nem tudok másképpen fogalmazni: az életnek mindig van szép oldala.  Szeretném ezt megláttatni az emberekkel. Szeretném, ha az olvasóim elmondhatnák magukról, hogy: “Hiszek A Boldogságban”, olyankor is, amikor éppen sok a megoldandó vagy elfogadásra váró probléma az életükben. Ehhez a boldogsághoz pedig szorosan hozzátartozik az önértékelés és az önbizalom is, amelyek köré igyekszem a blogom szálait fonni. Akár egy észrevétlenül elrejtett saját példával, akár egy célzottan erről szóló poszttal.

A blogban felvállalod a neved, az arcod, és személyes információkat is megosztasz az olvasóiddal. Sosem tartottál attól, hogy megmutasd magad és az életed?
Amíg nem kezdték el kérdezni tőlem az emberek pontosan ugyanezt, nekem eszembe sem jutott, hogy ezt akár lehetne máshogyan is. Számomra ez mindig természetes volt, egyetlen percig nem gondolkoztam anonim blogban. Nem szeretném, ha állandóan azért kellene újrafogalmaznom egy-egy történetet, mert “jaj, ez túlságosan sokat árul el rólam”.  Most egyértelműen megvan számomra a határ azt illetően, hogy mit osztok meg, és mit nem. Ezt a határt pedig ösztönszerűen nem lépem át. Úgy gondolom, hogyha valakinek nem tetszik, amilyen vagyok, az vagy megtartja magának a gondolatát – és az a szíve joga -, vagy leírja és elmondja, abból pedig csak tanulhatok. Vagy magamról, vagy másokról.

Sokféle témát érintesz (pl. élet, kapcsolatok, lélek, fotózás, modellkedés), ilyen sokrétű az érdeklődésed? Mi az, ami jelenleg a legközelebb áll hozzád?
Talán ez az életem keresztje. A túl sok minden. Legfőképpen túl sok gondolat. 🙂 Nem tudnám leszűkíteni, specifikálni a blogom, mert az életemből táplálkozik, az pedig tényleg sok “réten” zajlik. 🙂 De ettől cseppet sem vagyok különleges, hiszen mindenkinek van munkája, hobbija, barátai, szerettei, mindenki elmélkedik azokról a dolgokról, amik őt érintik és érdeklik, és feldolgozza valahogyan mindezt. Én sokszor a blogom által értek meg egy-egy helyzetet, és sokszor ott teszek pontot nem csak a bejegyzés végére, de önmagam számára is. Az örömteli eseményekről pedig ki ne akarna mesélni? 🙂
Hogy mi áll a legközelebb hozzám most? Rengeteg vázlat hever most arra várva, hogy kifejtsem. Többnyire talán a lélek témakörében. De pontosan azért vázlatok még, mert mindig van egy-egy ilyen időszak, amikor forgatom a gondolataim, várom, hogy kiegészüljenek. A lelki vonal alapvetően a mozgatórugója a blognak, de ugyanakkor fontosnak tartok egy-egy könnyedebb bejegyzést is megírni, mert egyrészt nekem is jó, másrészt úgy érzem ettől (is) lesz önmaga a Habfürdő.

Hogy születik egy bejegyzés? Mi inspirál?
Ez bejegyzéstől függ. Van, hogy leülök, elkezdem írni, és a végére is érek. Van, hogy egyetlen címet, vagy vázlatpontot írok le, esetleg elmentek egy linket. Ezek aztán várhatnak hónapokig, hogy bejegyzés legyen belőlük. És van a kettő között is. Szóval nincs megszokott sémám.
Sokakkal ellentétben én általában először címet adok a bejegyzésnek, amit csak akkor változatok meg, ha az írás közben eszembe jut egy szó-fordulat, ami jobban tetszik. Miután megírtam, keresek hozzá legalább egy képet. Majd elolvasom, elolvasom, javítom, elolvasom, kiküldöm, és én gyarló, néha még ezután is javítom, mert élesben veszem észre a hibát.
Inspirációt bármi adhat. Egy utazás közben látott mini jelent, egy beszélgetés egy baráttal – ez például rengetegszer inspirál -, vagy egy szóváltás egy idegennel, de egy kép, egy esemény, egy blog bejegyzés mástól, vagy egy facebook poszt is okozhat nálam írni akarást.

Réka

Réka

Mi a helyzet akkor, ha nem jön az ihlet?
Először nagyon szenvedek, és vitatkozom magammal: mert VárjákHogyÍrjak, de MégsemTeszem, MitFognakGondolni, SzégyelldMagad, EztÍgyNemLehet de hát ez mégis csak AzÉnBlogom, HülyeMegfelelésiKényszer, ÚgysemLeszJóHaErőltetem. Utána megnyugszom, elfogadom és várom, hogy feltöltődjek, mert oka van annak, hogy nincs ihlet. Olyankor a “való életnek” nagyobb szüksége van az odafigyelésemre, és ha feltöltődtem, akkor megjön az ihlet is.

Milyen illat lennél?
Egy édes-citrusos illat, amit csak egy pillanatra érez az ember, és utána el is illan.

Mi a legfontosabb dolog, amelyet a blogodnak köszönhetsz?
Egy életszemléletet. Tenni, változni és változtatni akarást. Barátokat. Boldog könnyeket a nehéz időszakokban.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Huuuu… Ez egy olyan kérdés, amire egyszerre több válasz is beugrott, és nem akarnak sorba állni. Mindegyik tervem azt akarja, hogy őt írjam először… rengetegen vannak, sok vonatkozik a blogra, sok a magánéletemre, sok az életmódomra. Hadd húzzam ki magam a válaszadás alól, mert azt hiszem ideje szétcsapni a terveim között, de azt talán nem itt kellene. 🙂

Mit üzensz azoknak, akik bátortalanok, és nem merik felvállalni magukat vagy az alkotásaikat?
Hogy ne agyaljanak ezen ennyit. Ha már felmerült bennük a megosztás vágya, akkor csak egy lépés azt meg is tenni. Nem szabad állandóan azon elmélkedni, hogy másnak mi a véleménye. Túl sokat törődünk ezzel, és ez sokszor anélkül, hogy ezt észrevennénk, teljesen háttérbe szorítja a saját személyiségünket a mások véleményétől való függés…  Azok a félelmek (is), amelyek az önkifejezésünket gátolják, sokszor csak egy önmagunk által építgetett fal téglái.
Ha bátortalanok vagyunk, nézzük meg azokat az embereket, akik elég bátrak voltak megmutatni magukból azt, amit mi is szeretnénk. Figyeljük meg, hogy mi hogyan viszonylunk ehhez, mit gondolunk a másikról, abból az illető mit észlel? Ha neki vannak/voltak hasonló félelmei véleményünk szerint van/volt-e alapja?
Kicsit meg kell próbálni eltávolodni azoktól a korlátoktól, amiket önmagunknak szabunk… Hozni kell egy létrát, nekitámasztani a falnak, és átmászni rajta. Vagy egy bontókalapácsot… amelyik jobban illik hozzánk. 🙂
Soha nem láthatjuk meg, hogy mi van a félelmeinken túl, ha nem lépjük át őket.

Köszönöm az interjút, és ha eddig nem tettétek, feltétlenül látogassatok el Réka oldalára, sőt a facebookon is követhetitek őt! 🙂

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!