Sosem lesz

Sosem lesz

Úgy érzem, ez a novemberi szél végleg tovafújja reményeink utolsó magját is. Biztosan létezik számukra egy hely, ahol a magok végül kikelnek és mesésebbnél mesésebb virágok lesznek. Ezt képzelve azt hiszem könnyebb a lelkemnek elengedni mindazt, amit belénk álmodtam.

Tudod… Lélektárssá szerettelek volna faragni, az életünket pedig magunk köré festeni, olyan Szinyei Merse Pál-féle Majálisi idillben.
Be kell látnom, te nem így vagy összerakva, az én lelkem pedig túl érzékeny. A legkisebb meg nem tett mozdulatra is. Az én lelkem melegségre vágyik, csordultig telt szívet ölelő mellkasra, gyengédséggel átitatott tekintetre, cinkos összekacsintásra, önfeledt nevetésekre. Mindarra, ami a lényegét, a tartalmát adja kettőnk egészének.
Falakba ütköztem. A te lelked átjárhatatlan, az enyém pedig belefáradt abba, hogy hiába próbálja megtalálni a kapcsolódási pontot, nincs sehol.

Mégis… Még most is neked gyűjtöm össze az összes csillag ragyogását, hogy erőt adjon, vagy elég fényt az úthoz, amelyen ezután haladsz. Még most is beleremeg a szívem, amikor eszembe jut a macskakő, ami hozzád vezetett azon az őszi estén, mert igenis, ott felismertelek…

 

A cikket írta: Szőke Krisztina

Szerző:

Vendégszerkesztő

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!