Stephenie Meyer, a mindenki által ismert Twilight-sorozat írónője, aki most science fictiont írt – bár ez a könyv pont azoknak való, akik nincsenek annyira oda a sci-fiért. Viszont előre figyelmeztetlek, kedves Olvasó, az alábbi leírás nem csekélykedik a cselekmény részletezésében sem, ezért óvatosan haladj, mert könnyen spoilerbe botlasz! 🙂
Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el a könyv fülszövegét és felejtse is el azzal a lendülettel, ugyanis arról egy már nagyon sokszor megírt téma ugrik be: a földönkívüliek meghódítottak minket. Ez már totálisan lerágott csont, de hát mégis Stephenie Meyer-ről van szó, így adtam a sztorinak egy esélyt.
A történet egy műtéttel kezdődik, melynél a földönkívüli Vándort beültetik egy emberi lénybe, Melanie-ba. Addigra már a bolygót teljesen elfoglalta az űrből jött faj. Bár a földönkívülinek ez már a nyolcadik bolygója, ahol jár, mégis az első, ahol ellenállásba botlik – Melanie ugyanis nem adja fel a harcot. Így egy testben a két lélek folyton folyvást vív egymással. Egy váratlan fordulat kapcsán viszont szövetséget kötnek és elindulnak megkeresni az emberiség maradékát, pontosabban Melanie szerelmét és az öccsét.
Egy sivatagi rejtekhelyen sikerül megtalálniuk a még emberként létező lány kedvesét, és itt indul el igazán az érzelmi bonyodalom több szálon. Ugyanis Vándor egy másik férfiba szeret bele, ami igazán megnehezíti a helyzetet. Másrészről viszont az emberek hozzáállása Vándorhoz az ott töltött ideje alatt változó: többnyire gyűlölik és parazitának tartják, viszont kíváncsiak is és érdeklődőek is.
Mikor főszereplőnk öccse megbetegedik, Vándor visszamegy a városba és saját épsége kockáztatásával gyógyszert hoz a gyermeknek. Nemsokára pedig szabad mozgásteret kap, amivel segíti az emberek túlélését a saját népével szemben. (Ismét egy kettősség, ami tovább nehezíti a sorsát.) Végül pedig megtanítja az egyik orvost, hogy hogyan lehet eltávolítani az emberi testet megszálló idegeneket úgy, hogy egyiküknek se essen bántódása. Ezzel pedig saját sorsát is megpecsételi. De természetesen a könyv vége happy end.
Stephenie Meyer, kezében a könyvvel
Azt gondolom, hogy Meyer nagyon jó munkát végzett ezzel a könyvvel: egy lerágott csontnak vélt történetbe hihetetlenül mélyen kidolgozott karaktereket ültetett, és rengeteg érzelmi szállal összefűzte őket. A táj- és helyleírásoknál nagyon szépen megformált sorokat olvashatunk, de a cselekménynél is annyira jól eltalálta a szavakat és a helyzeteket, hogy majdnem elsírtam magam vagy felnevettem bizonyos részeknél. Pont ezért volt számomra lebilincselő, és nehezen tudtam letenni a könyvet, hogy aludni térjek. Nagyon beleszerettem egyes karakterekbe, akiknek szó szerint szurkoltam olvasás közben.
Ajánlom a regényt azoknak, akik szeretik az érzelemdús és akciókkal teli könyveket a fantasy témakörétől függetlenül. Ellenben szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a Twilight világtól minden szempontból nagyon messze áll, ezért aki a vámpíros történetek nagy kedvelője, annak nem ez lesz a megfelelő választás.
Szokásomhoz híven ismét egy idézettel zárom soraimat:
„Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja – itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek… a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni.”
Itt megrendelhető a könyv.
