szavak nélkül.

szavak nélkül.

Csak úgy teltek-múltak a hónapok, lassan már október lett, nemsokára letelik ez az év is, azonban egyes dolgok még mindig nem kerültek a helyükre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én egy ideig tényleg megpróbáltam helyesen cselekedni, helyrehozni a helyrehozhatatlant, de aztán feladtam. Mert már nem érte meg. Egyes dolgokat csak el kell engedni. És új lehetőségeket keresni.

https://onsizzle.com

1 évvel ezelőtt

Ott álltunk mindketten a főtéren egy nyári meleg estén. A szél éppen belefújta a haját a szemébe, de nem törődött vele. Én voltam az, aki kiseperte. Nem azért, mert őt zavarta, hanem mert engem zavart. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a haja miatt nem látott engem olyan tisztán, mint ahogy szerettem volna. Szerettem volna, ha azokban a percekben minden figyelmét rám szentelte volna, csakis én jelentettem volna neki az egész világot. Ahogy kezemmel megfogtam az övét, éreztem ahogyan szívünk egyszerre dobban, s olyan egyszerre lélegeztünk, hogy még engem is megrémített.

Azon a napon kértem meg a kezét. S azon a napon mondott nemet. Minden egyes tervet, amit felépítettünk sorra dőlt össze, én meg álltam a lángok kellős közepén és azt se tudtam merre kellene menjek. Fájt. Jobban fájt, mint eddig akármi. Minden éjjel sírtam, s sehogy sem akartam elhinni, hogy mindennek vége. Túl szép volt minden. S igen hamar csapódtam az aszfaltba.

Most

Sokan megkérdezték tőlem, hogy mégis mit tanultam az azóta eltelt idő alatt. Mivel lettem gazdagabb? Tudok-e valaha megint valakit szeretni annyira, mint ahogy őt szerettem?

Ha valamit megtanultam az az, hogy az élet jó lesz és csodaszép. De addig még hosszú az út. És addig még rengeteg szenvedésen kell túltennem magam. Az élet nem lesz fájdalommentes. És majd, a halál eljövetelével eljön a béke is. De az életnek a fájdalom az ára. Ahogy a szeretetnek is. Innen tudjuk, hogy élünk. Hogy átérezzük azokat a dolgokat, amik érnek minket. Minden egyes csalódás, minden egyes összetört szív kialakítja azt az embert, aki egy nap majd leszel. És minél jobban küzdesz a fájdalom ellen, annál rosszabb lesz. Ez az érzés azért van, hogy érezzük.

Az igazság az, hogy megtörtem. Kimerültem. Az utóbbi időben egy kicsit igen sok dolgot vállaltam el. Én meg naivan azt hittem, hogy tudok több dologra is egyszerre figyelni, de nem vettem azt számításba, hogy én is csak ember vagyok. Amikor meg a szokásosnál is több felelősség került a nyakamra, hirtelen azon kaptam magam, hogy megálltam egy pillanatra. Majd még egyre. Aztán azon kaptam magam, hogy minden kicsúszik a kezeim közül. Én meg csak álltam középen, s azon gondolkodtam, hogy hogyan tovább. Próbáltam összeszedni magam, de nem ment. Valahogy a törés, a szakadás igen mély lett.

Ahogyan ebben az állapotban voltam, volt időm átgondolni a dolgokat. Azokat, hogy miket szeretnék és miket nem. És természetesen azon, hogy most merre tovább. Túl sok időt veszítettem azzal, hogy megpróbáltam másokat boldoggá tenni. Eközben pedig a saját boldogságomat áldoztam fel. Elhatároztam, hogy ezentúl magamra figyelek. És elsősorban úgy fogok cselekedni, hogy az nekem legyen jó. Mert én nem tehetek mást boldoggá, ha én közben boldogtalan vagyok.

Csak úgy teltek-múltak a hónapok, lassan már október lett, nemsokára letelik ez az év is, azonban egyes dolgok még mindig nem kerültek a helyükre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én egy ideig tényleg megpróbáltam helyesen cselekedni, helyrehozni a helyrehozhatatlant, de aztán feladtam. Mert már nem érte meg. Egyes dolgokat csak el kell engedni. És új lehetőségeket keresni.

 

Kiemelt kép: https://www.telegraph.co.uk

Szerző:

"Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált." /John Green/