Szemtől szemben a démonainkkal – ajánló Kovács Róbert verseiről

Szemtől szemben a démonainkkal – ajánló Kovács Róbert verseiről

Bajban vagyok. Először is, jó barátságban voltam az Idő nevezetű fickóval, de valami végleg megromlott kettőnk között – ezt bizonyítja az is, hogy ezzel a cikkel is csöppet késésben vagyok. Azonban már kezdek hozzászokni ehhez, úgyhogy mindenképpen készen leszek időre.

Másodjára? Sosem írtam még ajánlót. Ez persze nem tűnik nehéz feladatnak, tekintve, hogy itt vannak előttem az illető versei, illetve a beszélgetésem vele. Csak le kéne írni pár sort a tapasztalataimról, és mindenki boldog – az ajánló megvan, időben ki is ment a cikk, az olvasók pedig rákaphatnak.

Kovács Róbert művei nehéz esetek. Ez lehet, hogy félreértelmezhető feltevés volt. Szó sincs róla, hogy túl lennének írva, avagy túlságosan nehéz lenne őket értelmezni. Egyszerűen csak nem vagyok esztéta, hogy elinduljak valamilyen sablon mentén, és aztán szépen kibontogassam az összes versét, minden sort alaposan értelmezve.

Ezek a művek többet jelentenek annál, minthogy mindenki tudtára juttassuk az üzenetüket.

kovács róbert fej

Kovács Róbert

 

Róbert versei nem hétköznapiak. Valahogy úgy érzem magamat közben, mintha egy H.P. Lovecraft művet olvasnék (mellesleg pont ma van az ő halálának a 79. évfordulója, micsoda véletlen). Szinte érzem, ahogy egy láthatatlan, földöntúli rettenet ragadná meg a mellkasomat, és hihetetlen erővel rántana a mélybe. Kevésszer mondok ilyet, hogy valami igazán megfogott, de most kénytelen vagyok letérdelni, szívemre tenni a kezem, és bevallani: megfogott.

 

memorial

“nem pótoljuk őket, mindenkit 
megőrzünk, felvéssük az egyik 
kamra vagy pitvar falára a 
nevüket.

a többi közé…”

 

És hogy miért mondom mindezt? Mert mikor elvállaltam, enyhén szólva nem számítottam erre. Hogy valaki képes úgy fogalmazni, hogy elszakadjon a konvencióktól és emellett új oldalról közelítsen meg valamilyen témát. A versekben van valamilyen zsigeri, valami reális, amellett, hogy tele van misztikummal. Ez a kettősség pedig szerintem abszolút összeillik, legalábbis olyan módon, ahogyan azt Róbert csinálja.

A versek személyesek, de az ő személyén keresztül belelátunk a sajátunkba is. Meglátjuk a belénk szúródott és velünk összeforrt tüskéket, azaz az érzelmeket, amelyeket csak fájdalom árán lennénk képesek kimondani.

sam_1253_by_robert_kovacfekete fehér utcas-d6d0ekc

Képei közül az egyik

Kiknek ajánlom ezeket az alkotásokat? Azon keveseknek, akik szeretnek egy-egy vers után az éjszakákat rágódással és gondolkodással tölteni. Azon keveseknek, akik elég bátrak ahhoz, hogy szembenézzenek a démonjaikkal – mindezt betűkön, sorokon és verseken keresztül.

Köszönöm, hogy megismerhettem ezeket a műveket.

(Kovács Róbert műveit itt, a szerző saját DeviantArt profilján nézhetitek meg, ahol másik hobbijába, a fotózásba is betekintést nyerhettek. Interjút két hét múlva olvashattok majd vele, addig is jó olvasást a verseihez.)

 

Dorian

nem mondom, hogy visszasírom a múltat
hátamban a kések, mint a sün háta
ketrec az, ami felszabadít, tudom
a műsornak mennie kell, lámpa gyullad
még szól, aki volt, és hív
ki a színpadra, most mutasd a jobbat
álarc fel, tüdőt teleszív, hazudj sokat
és jól, mert így szeret 
a hamis hegedű
hamis derű, hamis könnyek
hamis világban színpad a szép
és az igaz süllyed
neved a szív
szív, ami visszhang
Gyerünk, ha hív a színpad:

most kezdődik az életed,
most jön, aki itthagy.

 

(A kiemelt kép Kovács Róbert fotója.)

Szerző:

"Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára." - Edgar Allan Poe