Szendergés

Szendergés

feküdj le az ágyra, körberajzolom tested 
vonalát, hogy belefeküdhessek majd nyomodba
ha nem vagy itt – hiányzol a lelkemnek, 
minden üres napon.
olykor csak víz alá merülve a kádban hallgatom
szívem ütemes dobbanásait, mikor meg itt vagy
tiéd kémlelem mellkasodra lapulva félszegen.
ugyan az a szerv, ugyan az a lüktetés, egy
rugóra jár, akár az agyunk ha befejezzük egymás mondatát
-te vagy minden gondolatom kezdete, s minden mondatom vége.
hiányzol a napjaimból s eszem még talán, de szívem sosem 
fogja fel igazán a hiányt, mint szükséges rosszat, mi 
percenként fal fel magányos órákon.
mikor egyedül szökdelek a járdán, amire a nap, óriás fák levelein
keresztül vet árnyékot, s én hunyorogva nézek felfelé, hogy 
milyen szép ez, de te most nem éled át velem. 
foszlányokba kapaszkodom, pillanatokba ragadnék,
mikor mellkasod érzem a hátam mögött a kádban ücsörögve
s forró kezed fogja át hideg combom.
mikor csak alszol, s nézlek, szememmel szórok rád 
ki nem mondott szavakat, s próbállak bevésni lelkembe,
mindig mélyebbre és mélyebbre.
mert olyan ez az egész, mint bortól folyton mámorosan
szerelmesnek lenni – olykor édes, néha fanyar – 
de kipirult arccal egymás szemében kutatjuk a titkokat.
s minden ölelésben úgy szorítjuk egymást, hogy elroppanunk,
mint fogak között a vörösen csillogó cseresznye héja.

kép forrása: pinterest.com

kép forrása: pinterest.com

Szerző:

Babrik Alexandra

“láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?”

Szólj hozzánk!