Szerdai Pozitív – dacból is, csakazértis boldog leszek!

Szerdai Pozitív – dacból is, csakazértis boldog leszek!

„Te még mindig valami későn beköszöntött dackorszakodnál tartasz” – vonnak kérdőre felvont szemöldökkel, miközben nagy vehemenciával fordulok az árral szemben és dacolva minden elemmel haladni kezdek. Valamerre.
Ekkor mosolyogva fejet csóválnak és vállat vonnak. Majd rájön.
De mire is jön rá az, aki ezt meglépi? Miért is?

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre többször jut eszembe, hogy talán velem van a baj. Nem tudom megélni a várakozást, nem látom, mi értelme van az egésznek.
Felőrölnek a hétköznapok, elpuhulunk, nem vesszük észre és már meg is alkuszunk az egész világgal. Hagyjuk, hogy más történjen, mint amit szeretnénk, és ami a legrosszabb, lassan ez fel sem tűnik.

Be kell vallanom, hogy az egyik legjellemzőbb tulajdonságom a dac. A kemény, szenvedélyes küzdelem és ragaszkodás. A soha bele nem nyugvás az örökös hit valami jobban és szebben.
Hogy akkor hogyan kerülhettem én ide a teljes elszürkülés közelébe?
Ugyanabból az okból kifolyólag.
Dacból.

„Mert nekem igenis ez jutott… Ez az én sorsom.. Ez ellen nem lehet tenni.” – mormogok ilyet és hasonlókat az aggódó barátoknak és igazság szerint roppantul idegesít, hogy nem látják, hogy ennek így kell lennie, meg hogy mindenáron meg akarnak menteni.
Engem nem kell.
Vagy mégis?

„Ez esetben viszont…. hát most mit lehet csinálni..” – vonogathatnánk meg a vállunkat, egy világot azért csak nem változtathatunk meg, olyan nincs, hogy csak úgy fogom magam, aztán szembe megyek mindennel. Legalábbis nem hosszútávon.

De talán nem is kell az egész világgal szembe menni.
Elég a saját világunkban rendet tenni. Tudatosítani magunkban, hogy van választásunk.
Kimondhatjuk, hogy nem. Kimondhatjuk, hogy igen.
Ezzel nem magunkkal megyünk szembe, és nem is feltétlenül kell ennek azt jelentenie, hogy kiöljük magunkból a szenvedélyt. Távolról sem.

Igenis szükségünk van a dacra. A csakazértisre. A vágyra, a tűzre, ami mindenen keresztülvisz.
Mert hinnünk kell abban, hogy van jobb. Hogy igenis boldogok lehetünk, hogy megteremthetjük magunknak a boldogságot.
Nem rombolva és zúzva magunk körül, hanem türelemmel, csendes lobogással.
Legyen szó akár hetekről, napokról vagy pillanatokról.
Mert akkor már megéri nem?
Hátat kiegyenesítve, állat felszegve.
Szőkén, szelíden, mint a szél, feltámadni a világ ellen.

„Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.”

– Váci Mihály

Szerző:

"Ha itt nem találsz, keress meg ott."