Szerdai pozitív – légy önmagad! magadért!

Szerdai pozitív – légy önmagad! magadért!

Amikor már nem volt hová menekülnöm, megérkeztem. Amikor már nem volt kibe kapaszkodnom, elengedtem mindenkit. Amikor már nem akartam megfelelni, akkor lettem önmagam…

Sűrű évek állnak a hátam mögött. Az emberre, bizonyos életszakaszokban, szinte előre borítékolhatóan rátör valami frász… Azzal kapcsolatban, hogy éppen hol kell(ene) tartania az életében. Kinek az elvárásainak feleljen meg. Mi legyen a következő lépése. Miközben pont ez az a világ, ahol már nem is igazán lehet bevett szokásokról, normákról beszélni. Mégis, valahogy simulékonyak szeretnénk lenni, kiérdemelni a megbecsülést, irigyeink napsárgán égő tekintetét, szeretteink elismerő, büszke szavait. Mindig valamit valamiért. Legtöbbünk pedig azt a bizonyos kompromisszumot önmaga kárára köti meg, s bizony, sokszor egész életén át issza annak a levét.

Részesülni akarunk. Egy baráti társaság elfogadásában, a család ünnepeltjévé avanzsálódni, választottunk No.1-jává.

Kapaszkodunk. Minden elképzelhető módon és bármi áron. Igen, akkor is, ha legbelül már érezzük, hogy ez valahogy még sincs így jól.
Csúsznak a szorítások, aztán egyszer csak jön az elengedés.
Az egyik legnagyobb felismerés, amit az ember mindezek után tehet és ami talán nem önzőség részéről, ha úgy dönt, mindenki véleményétől függetlenül elkezdi az életét úgy alakítani, ahogy neki jó. Amikor. És ahogyan. Ha nem torpan már meg minden lépése előtt azon morfondírozva, hogy hjajj, vajon a szomszéd, a munkatárs, az xy mit fog ehhez szólni?
Kit érdekel?!
Önmagam útját, a döntéseim miértjét, úgy igazán magamat én ismerem, senki más. Pontosabban jó, ha ismerem.

alive-always-be-crazy-be-yourself-Favim.com-2426249

kép forrása: www.tumblr.com

Amikor elengedtem, még nem is sejtettem, hogy mekkora élmény vár rám… Önmagam felfedezésének élménye. Biztosan van már, aki túl van mindezen, de számomra teljesen új érzés volt úgy eltölteni hosszú hónapokat, hogy a legtöbb programot magamnak találtam ki és magammal mentem el. Egyedül. Ahogy az is új élmény volt, hogy megtanultam odafigyelni arra, hogy mire van szükségem. Csendre, vagy lármára, egy könyvre, vagy egy kiadós alvásra. Fel sem tűnt addig a pontig, hogy mennyi mindent tettem vagy nem tettem meg. Mennyire figyelmen kívül hagytam a saját igényeimet. Pedig ezekkel érdemes tisztában lenni. Hosszú szabadban töltött órák és a felhők könnyed vonulása vitt egyre közelebb. Befelé. Magamhoz.
Végre eljutottam odáig, hogy az, ami eddig történt, már nem csak egy sűrű masszaként összeállt tapasztalathalmaz, hanem kezdem meglátni a dolgok folytonosságát benne, a körforgást, az okokat, amiért végül soha sehol nem volt jó és a legfontosabbat, hogy miért is akartam én mindig máshol lenni. Mások életéhez idomulni. Magam is más lenni.
Rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amit a világban kerestem, az én voltam.

“Ha valaki megtalálja önmagát, olyan palotába jut, amelyben élete végéig méltósággal lakik.”

-James A. Michener

Szerző:

Álmodozó vagyok, aki képtelen megmaradni a realitás talaján, mert a lelke magasabbra vágyik. Kereső. Utazó a világban és önmagában, nyitottan az egész mindenségre. Csak egy kis lélek, aki valahonnan ide pottyant, s ha már így esett, gondolta körül néz.