Szerdai pozitív – Mindig együtt előre

Szerdai pozitív – Mindig együtt előre

Sokszor hisszük azt, hogy teljesen egyedül vagyunk a világban, pedig ez nincsen teljesen így. Előfordul, hogy olyanok, akik nincsenek egy légtérben, akár egy időzónában mégis képesek fantasztikus dolgokat létrehozni. Vagy éppen újra találkoznak az évek múlásával, és mintha mi sem történt volna, ugyanott folytatják a beszélgetéseiket, ahol abbahagyták. Fizikailag lehetünk egyedül, de mégsem egészen, hiszen ha valakivel közösek a céljaink, életterünk, érdeklődésünk, az bárhol és bármikor összetarthat minket.

“Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” – Assisi Szent Ferenc

Az ember társas lény és az együttes cselekvések komoly részét képezik a saját belső képünk alakulásának. Ha jól érezzük magunkat egy adott szituációban, ahhoz ragaszkodjunk és próbáljuk becsempészni minél több lehetőséget, hogy elérjük ezt az állapotot.

Persze meg kell tanulni egyedül lenni, döntéseket hozni, és nem üldözni a társainkat csupán a problémáinkkal, de ha építeni tudjuk egymást, az mindenki számára pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sosem vagyunk igazán a magány börtönében, hiszen sok más olyan ember lehet a környezetünkben, vagy akárhol a világban, akikkel egy közös célt határozhatunk meg.

Ez igaz lehet a régi, felélesztett vagy folytatott kapcsolatokra, vagy akár az újakra is. Nem szabad elmennünk mellettük becsukott szemmel, vagy okokat gyártani miért nem lépünk velük kontaktusba. A segítség számomra is ezekben a közös feladatokban, célokban lapul meg, és ahhoz, hogy ne érezzem magam egyedül, hogy tudjam, hogy szükség van rám, hozzáteszek magamból egy darabot egy nagyobb egészhez.

Meg kell találni ezeket az embereket, helyzeteket és ragaszkodni, segíteni őket olyan gondolatokkal, amelyek minket is gyarapítanak. Így minden különösebb nehézség nélkül – mert ugye, ami megy nekünk, az valamiért felemelően könnyűnek tűnik -,  ha megtaláljuk a megfelelő társunkat, társainkat érezni fogjuk azt a jóleső érzést, hogy valaminek a része vagyunk, hogy együtt haladunk előre.

“Ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor megsokszorozódik az energiánk, szinte kifogyhatatlanná válik.” – Helen De Rosis

Kiemelt kép: Pinterest.com

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás