“Szerelemből titkolózunk, hazudunk, akár még gyilkolunk is. ” – könyvajánló Katie Francoise: Halálos vonzódás

“Szerelemből titkolózunk, hazudunk, akár még gyilkolunk is. ” – könyvajánló Katie Francoise: Halálos vonzódás

“– Szeretetből bármire képes az ember. Szerelemből titkolózunk, hazudunk, akár még gyilkolunk is. Elviselünk bármit a szeretett félért – feleltem neki, és reméltem, hogy érti, mit akarok mondani.”

Ezúttal női szemszögből olvashatjuk a történetet. Jessica eleinte egy elkényeztetett kis fruska volt, aki apja pénzéből éldegélt. De később minden a feje tetejére fordul, amikor kihallgat egy beszélgetést az apja és az egyik embere között. Eközben a házba új sofőr érkezik, aki Lukasként mutatkozik be. Kapcsolatuk eleinte nem igazán indult túl jól. Viszont a Jessicával történtek után kezdenek egymáshoz közelebb kerülni és igazán forró, izgalmas kapcsolat alakul ki közöttük. Egyre jobban megismerik egymást, és ez által kiderülnek a titkok: Ki is Lukas valójában – az igazi neve Nathan, Lukas pedig az álneve-, na meg Jessica apja?! 

Izgalmas, szívszorító volt elolvasni az egészet. Sok akadályt kell nekik leküzdeniük, mielőtt együtt lehetnek. Ebben a történetben Jessica érzései, gondolatait ismerhetjük meg. Milyen döntéseket kellett meghozni, hogy megvédje élete nagy szerelmét…?

“Bocsáss meg nekem, kérlek, bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg! – könyörgött. 
– Mit kell megbocsátanom? – kérdeztem. 
Amit féltékenységből a fejedhez vágtam! Miért nem mondtad el nekem az igazat? – értetlenkedett még mindig. 
– Mert nem tehettem. 
– Miért? 
– Mert féltem, hogy őrültséget csinálsz! Féltettelek téged! Én pedig nem tudok nélküled élni! 
– Végtelenül szeretlek, Jessica! Egyszerűen bolondulok érted! Bármit megtennék érted! – szorította a kezemken egyet, hogy ezzel a nyomatékot adjon a szavának. 
– Látod? Hát ezért nem mondhattam el. 
– Szeretlek! Annyira szeretlek! – ölelt magához. 
– Én is, szerelmem – csókoltam meg szenvedélyesen.”

Fordulatos és csavarokkal tele tűzdelt feszült történet ez. Sokkal fájdalmasabb volt Jessica szemszögéből olvasnom, mint Nathanéből. Szenvedés és kétségbeesés, amit jellemezte az egészet. 

Amikor Nathan szemszögéből olvastam a történetet, akkor még nem tudtam miért azt a döntést, hozta meg Jessica, hogy elhagyja Nathant, de most már tudom. Az életét áldozta fel, hogy a szerelméért. A történet végére sok minden helyére kerülnek a dolgok. Ami volt kérdések első részben, azt itt második részben mindre van válasz.

Ez a történet megmutatja, mire lehet képes egy szerelmes nő. Mit képes feláldozni, hogy szerelmét mentsen. Egy könyv, ahol jelen van az erőszak, szerelem, erotika, vágy és az összetartozás.

Kiemelt kép: Kovács Ági