“Szeretem, amikor a nyugodt és a pörgős részek egyensúlyban vannak” – interjú Warga Krisztinával, a GingerCat írójával

“Szeretem, amikor a nyugodt és a pörgős részek egyensúlyban vannak” – interjú Warga Krisztinával, a GingerCat írójával

Nos, nemrég már olvashattátok a GingerCat blogról írt ajánlómat, most pedig ígéretemhez híven szülőanyjával, Warga Krisztinával készült interjúm is napvilágot látott végre. Tervekről, a változásokról, mindennapokról, és persze a macskákról beszélgettünk…

Korábban, 2013 novemberében már készítettünk veled egy interjút – ekkor még a Masni főszerkesztője voltál, azóta viszont rengeteg változás történt az életed minden területén. Mesélnél ezekről?
Kezdjük a Masnitól: öt évig tartott számomra, egy szerkesztőtársammal, Meyer Eszter-Virággal csináltuk. Nagyon sokáig jól működött, mert két teljesen különböző személyiség vagyunk, aminek hála más stílusú bejegyzéseket írtunk, így sokféle olvasó tudott velünk azonosulni. Aztán a végén pont ez a két különböző egyéniség lett a probléma. Végül én döntöttem úgy, hogy kilépek, mert már új blog indításában gondolkodtam –a Masnit egyébként én találtam ki, de idő közben Eszter-Virághoz is hozzánőtt, az övé is lett. Tulajdonképpen így jött létre a GingerCat. Ráadásul fura mód úgy éreztem, megérett a változás, mert amikor lezártam a Masnit, semmiféle rossz érzés nem maradt bennem… sokkal jobban éreztem magam egy új platformon, amelyet a saját stílusomra formálhatok.

Gondolom, akik ott követtek, az új blogra is mentek veled.
Nagyon sokan, illetve újak is érkeztek, akik nem ismerték az előző platformot, így nem értették, mi is a változás… Azt vettem észre, hogy azok jöttek át, akik valóban olvastak.

Így most már nem volt olyan nehéz, mintha ismeretlenként kellett volna kezdened egy teljesen új platformon, volt egy bázisod, ugye?
Igen, sokat számít, hogy az embernek nulláról kell-e kezdenie – persze régebben már ezt is „megszenvedtem”. Nem könnyű, főleg most, hogy ennyi tehetséges blogger van: olyanok, akik akár fél év alatt a csúcson vannak – bár nem tudom, mit jelent manapság a csúcs Magyarországon. Minden esetre eseményekre hívják őket, jelöléseket kapnak…

Úgy érzem, nálunk még mindig egy kicsit gyerekcipőben jár a blogger-lét, te is így látod?
Van egy bizonyos kör, akik ebben mozognak, de valahogy a bloggerek itthon nem válnak celebbé. Külföldön ez másképp van.

Most, hogy Budapestre költöztél, jobban érzed magad?
Korábban én már éltem Budapesten, suliba jártam és itt töltöttem a gyakorlatomat egy fél évig – az volt a terv, hogy amint végzek a tanulmányokkal, jövök. De közben kaptam egy állásajánlatot Győrben, és pályakezdőként az ember örül, hogy egyáltalán bármilyen lehetőség adódik, így egy kicsit elengedtem Budapestet… Aztán ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy mégis csak ez az a hely, ami közel áll hozzám. Sok blogos eseményre például nem tudtam eljönni: egyrészt nem érte meg, hogy feljöjjek, hiszen már mehetek is vissza; másrészt amikor az ember fizikailag is távol van ezektől a dolgoktól, valahogy nem ezek kerülnek a fontossági sorrend első helyére. Most, hogy itt vagyok, én is keresem a lehetőségeket, illetve el is fogadom őket, és nagyon szeretem.

Sok meghívást kapsz mostanában?
Mikor feljöttem, igen, de az utóbbi időben – amit kicsit szégyellek is – hanyagoltam a blogot. Most a munka került az első helyre. Viszont mindig történnek meglepő dolgok: nemrég például a Deichmann a 2016-os bloggerének választott, így egy éven át én képviselem őket.

Gratulálok! Úgy gondolom, ez azért már komoly eredménynek számít…
Nem szeretem a bloggerségnek ezt a szponzori részét, viszont jó érzés, hogy kiválasztottak.

Általában hogy éled meg az életedben bekövetkező változásokat? Szereted, tartasz tőlük, vagy izgatottan várod, hogy milyen újdonság jön?
Ahhoz tudom hasonlítani, hogy általános iskolában én imádtam, mikor elültettek egy új helyre, míg mások ezt egyfajta traumaként élték meg. Másképp láttam a termet, a táblát… Régebben azt gondoltam, a költözés egy olyan dolog, ami még nekem is nehéz, de igazából az elmúlt évben Győrben is kétszer költöztem, most pedig Budapesten élek. Az első egy-két hétben még nem dolgoztam, a lakás steril és üres volt, a lakótársammal és a macskámmal voltam bezárva. Akkor nyomasztott, hogy ott hagytam a stabil munkámat, a páromat, a családomat, a barátaimat, a kedvenc helyeimet. Akkor még nem volt meg a jelenlegi állásom sem, így nem tudtam, mi vár rám. Egy-másfél hét után kezdtek kirajzolódni a dolgok, és minden kikerekedett.

Megtaláltad a helyed.
El kell engedni a dolgokat. Jó volt az az egy-két hét szomorúság… Nem is mentem sehova ebben az időben, még egy kávézóba sem. Kicsit olyan volt, mintha lekapartam volna magamról az elmúlt dolgokat, és teljesen tisztán mentem volna tovább.

Barátaid, ismerőseid vannak itt, vagy új emberek vesznek körül?
Sok barátom ide költözött sokkal korábban, illetve az egyik legjobb barátommal jöttem fel, de sajnos allergiás lett a macskámra és el kellett költöznie(nevet). De megkönnyítette az indulást, hogy egyszerre döntöttük el… Egyébként nem vagyok az a típus, akinek mindenképp társaság kell – egyrészt nagyon megválogatom az embereket, akik körülvesznek; másrészt inkább nem mozdulok ki, mint hogy olyanokkal kelljen lennem, akikkel nem érzem jól magam.


Amikor elindítottad a GingerCat-et, mi volt a fő koncepció? Nyilván mást szerettél volna, mint a Masni volt… Hogy indult?
Arra rájöttem, hogy társ nélkül nem bírom, így most Leopold az, még ha csak reklámarc is… A blog fő témái azok lettek, amelyekben az öt év alatt a legtöbbet írtam: a motivációs bejegyzések, az egészséges életmód, a cat-mánia, illetve fejlődésként tekintettem a gasztro-rovatra. Szerettem volna arról írni, ami velem történik, az életemben.

Van kedvenced a témák közül?
A motivációs bejegyzések, ami a karrierépítéssel, illetve a „tudatos nő”-vel foglalkozik – nekem már a Masni idején is fontos kérdéssé vált, hogyan tudjuk ezt kialakítani. Tulajdonképpen apróságokon múlik, nem a behatárolt élet a lényeg, csak hogy ne engedjük, hogy a hullám elsodorjon minket.

Te is úgy érzed, nagy szükség van erre manapság?
Főleg a fiatalok körében tapasztalom – pedig mi sem vagyunk öregek. Pont az Ask.fm-en vettem észre, hogy például mennyire nincs a lányoknak egy kialakult életritmusa – épp ezért sok bejegyzés is született ebben a témában. Egyikük megkérdezte tőlem, hogy ha reggel nyolcra megy egyetemre, de előtte pilatesre is menne, mit tegyen, hogy időben elkészüljön és odaérjen, nekem mi a reggeli rutinom? Egyrészt örülök, hogy hozzám fordult, másrészt érthetetlennek tartom, hogy ezt egy internetes fórumon kérdezi meg. Amikor a kiközösítéssel kapcsolatban írtam, akkor is úgy éreztem, ha már két embernek segítettem, megérte – vagy akár csak egynek!
Már pedzegettem, hogy nem annyira szeretem, amilyen irányba fordul a bloggerség: öt soros szövegben bemutatják a ruhát, amit egy termékposzt, majd megint egy öt soros leírás követ – én soha nem szeretnék idáig jutni. Úgy gondolom, a lényeg éppen az, hogy saját gondolataid, véleményed kiadásával szórakoztatod, segíted az olvasóidat.

Odafigyelsz a tudatos, egészséges életmódra, ezt mindig fontosnak tartottad, vagy inkább az utóbbi időben vált hangsúlyossá?
Annyira jó, hogy erre rákérdeztél, mert így elmondhatom, hogy ma reggel voltam edzésen (nevet) – hónapok óta először. Hat évig kajakoztam kamaszkoromban – épp abban az időszakban, amikor sokat alakul a testünk, és azóta fontosnak tartom. Vannak kisebb-nagyobb megszakítások, de próbálok odafigyelni, illetve elvégeztem egy testépítő- és fitneszedzői képzést is. A blogon például az edzés kihívás nagyon jó visszajelzéseket kapott, sokan írták, hogy az én hatásomra kezdtek bele, és ez nekem nagyon sokat jelent. Egyébként elég nehéz dolgom van, mert nem szeretem a zöldségeket, illetve előfordul, hogy este érek haza az egész napos munka után, és ilyenkor nehéz nekiállni főzni.

A főzésre tehát most egyfajta kihívásként tekintesz?
Az a baj, hogy nem szeretem. Kezdve a bevásárlással – kivéve, amikor egészséges dolgokat veszek, azt élvezem -, de nem szeretem az elkészítést, a mosogatást, vagy amikor be kell pakolni a hűtőbe, ha kihűlt… Szívesen nézek főzőműsorokat, fotózni is szeretem a kaját, de a többi része nem vonz – pedig úgy lennék olyan rendes lány. De néha azért jó kísérletezni – legutóbb a rizottó volt, ami jól sikerült, és mások is azt mondták, hogy finom.

A cicádról is mesélnél egy kicsit? Hiszen mégis csak a blogod reklámarca…
Régebben voltak macskáim – kertes házban laktam, de itt mindig eltűntek, aztán beköltöztem Győrbe, ahol már nem volt kert.  Aztán jött Leopold – egyébként nagyon nehéz vörös macskát találni, három órát utaztunk érte Nagykanizsa mellé egy faluba, előtte hetekig telefonálgattam…
Leopolddal nem volt egyszerű – megtestesített mindent, amit sem leírni, sem kimondani nem is illik egy kávézóban (nevet), de az biztos, hogy sosem bántam meg. Mindig volt olyan oldala, ami kiegyensúlyozta ezt – amikor bújt, játszottunk, sosem voltam egyedül. Viszont ahogy felköltöztem Pestre, tragikussá vált a dolog, nem hagyott aludni sem. De mióta a múlt héten kiherélték, minden rendben – tehát javaslom más gazdiknak is, hogy hasonlóképp cselekedjenek. Egyébként született is erről egy bejegyzés.

Mik a terveid 2016-ra?
Szeretném összeegyeztetni a munkámmal a blogot – nem heti két bejegyzés, hanem akár mint régen, minden nap. Legfőbb célom, hogy adjak valamit az olvasóimnak – hogy legyenek visszajelzések, tudjak segíteni, illetve kiélhessem magam ezen a felületen. Amíg ez működik, lesz blog. Illetve a munkámban szeretnék sikeresebbé, elégedettebbé válni, és azt remélem, a GingerCat is még ismertebb, elismertebb lesz. Videókat is szeretnék a későbbiekben – volt egy koncepcióm, de visszanézve mégsem tetszenek annyira, így szeretnék némi változtatást eszközölni velük kapcsolatban.

Mit csinálsz, ha írói válságod van?
Akkor takarítok. Valószínűleg egyenlő azzal, hogy ilyenkor a gondolataim is rendeződnek – pakolok, beleírom a teendőket a határidőnaplómba, vagy elolvasom más bloggerek bejegyzéseit, amitől mindig újra kedvet kapok én is. Illetve ha nagy válság van, hagyom egy kicsit.

Milyen számodra egy tökéletes nap?
Azt  szeretem, amikor a nyugodt és a pörgős részek egyensúlyban vannak. Fontos például a reggeli kávé, ilyenkor elgondolkodom – ez minden alapja. Esetleg egy edzés. Ha a munkám rendben van, illetve úgy érzem, sikeres volt a nap, akkor érzem jól magam – tegyük fel, hogy család, párkapcsolat, minden oké, de ha a munkában valami nem működik, ez el tudja rontani az összképet. A nap végén pedig egy kis ejtőzés, akár egy pohár rozé és egy jó film mellett.

 

Még egyszer nagyon köszönöm Krisztának, hogy vállalta az interjút, ha kedvet kaptatok, látogassátok meg az oldalát, illetve természetesen követhetitek őt a facebook-on is. 🙂

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!