…szeretetben élek és tehetem, amit tehetek – interjú Földi Gyöngyivel

…szeretetben élek és tehetem, amit tehetek – interjú Földi Gyöngyivel

Gyöngyit a Colorcom Kiadó Könyvmustráján ismertem meg. Egy nehéz sorsú, de jóindulatú és segítőkész asszony képe rajzolódott ki előttem, miközben a rengeteg szerző között őt is végighallgattam azon a  délutánon. Nem illett a képbe. Ő nem eladni akart, csupán adni. Támpontot, segítséget, önmagát. Ma a vele készült interjút hoztam el nektek, amiben megismerhetitek az utat, amin végighaladt és az álmokat, amiket beteljesített, illetve olvashattok a spirituális esettanulmányáról is, amely a Colorcom Kiadónál jelent meg.

foldi-gyongyi-12-09Mesélj kicsit magadról! Kicsoda az a Földi Gyöngyi?

Egy szóval meghatározva: UTAZÓ. Bővebben: egészségügyi végzettségű (de pályaelhagyó) és gyógypedagógiai asszisztensi képesítéssel is rendelkező, édesanyai tapasztalatait kamatoztató Pótmami, szervező, Pránanadi gyógyító, empata… író.


Mióta írsz? Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Mindig is szerettem a magyar nyelvet, rengeteget olvastam. A szakközépiskolában volt egy magyartanárunk, aki nem az évszámokat és magyarázatokat kérte számon, hanem arra volt kíváncsi, ránk hogyan hat egy-egy alkotás. Az ő inspirációjára tizenhat évesen elkezdtem írni egy szerelmesregényt. A saját magam illusztrált, két spirálfüzetnyi történetet két évre rá be is fejeztem. Ezt követően jó pár vers is született, amiket elsősorban terápiás céllal írtam. Beszélgetőpartner hiányában, jó volt egy aktuális érzést, gondolatot vagy éppen vágyat ilyen módon kiadni magamból.

Úgy tudom, volt egy súlyos betegséged. Hogyan élted túl? Mire tanított téged?

Küzdelmes gyermek – és ifjúkori élményeket követően, kétségbeesetten kapálózó, segélyhívásokat hallató ember lettem, aki nem találta a helyét a világban: sem mint anya, sem mint feleség, sem mint a társadalom hasznos tagja – többször eljutottam az öngyilkosság gondolatáig is…

balazzsal_0001Miközben vívtam a harcaimat, belső indíttatásra és kívülről érkező megerősítések hatására elindultam egy spirituális úton. Agykontroll, Pránanadi, különböző önismereti, önfejlesztő kurzusokon keresztül igyekeztem megtalálni az identitásomat… aki saját magam elől is elbújt, rejtőzködött. Számos pszichoterápiás ülés is segített abban, hogy megszüljem azt az én-emet, aki lenni szeretnék, akinek jó a bőrében lenni.

2011-ben végre azt mondhattam: oké vagyok, oké vagy, az életet is szépnek láttam. S ekkor a Teremtő úgy gondolta, leteszteli, tudom-e alkalmazni azt a tudást, amit addig megszereztem. Ezt egy jóindulatú agydaganattal közölte velem. Büszke vagyok rá, hogy egyből TUDTAM, mikor és mivel teremtettem magamnak. Elővettem a „gyógyító, túlélő készletemet” és mindent megtettem annak érdekében, hogy visszafordítsam a folyamatot. TUDTAM, hogy ha képes voltam tíz évvel korábban materializálni, akkor képes vagyok eltűntetni is azt.

És SIKERÜLT. Operáló professzoromnak is köszönhetően kaptam még egy esélyt.

Hálás vagyok mindenkinek, aki mellettem volt, van és lesz a hátralévő életemben.

Milyen tanulságot vontam le a történetemből?

Ha jól belegondolok, feltételekhez kötöttem a boldogságomat. Valami jónak, extrának kellett jelen lenni, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Rágódtam a múlton vagy másokat hibáztattam, cipeltem a sérelmeimet, amiket nem tudtam ki- ill. megbeszélni. Folyamatosan aggódtam a jövőn, s közben elszalasztottam a jelen számtalan szép pillanatát. Rengeteg csodás dolog mellett szaladtam el vakon nap, mint nap.

Azt is el kellett fogadnom, hogy sokáig abba a táborba tartoztam, akik egy tragédia vagy egy mellbevágó tünet hatására térnek magukhoz, szembesülnek önvalójukkal, tévedéseikkel, az addigi életükkel. És akkor átértékelődik minden. Átalakulnak a fontossági sorrendek, értékrendek. Hirtelen elkezdünk másképp gondolkozni, másképp látni. A fájó sebek gyógyulásért kiáltanak, megtanulunk megbocsájtani és bocsánatot kérni. Megtanuljuk megbecsülni, hogy látunk. Örülünk minden kedves dallamnak, szeretetteljes szónak. Hálát adunk mindenért, amink van. Hálát adunk minden falatért, örülni tudunk a legkisebb dolognak is.

Egyszeriben a szeretet szó megtelik igazi tartalommal. Könnyebbé válik a más „minőségű”, tulajdonságú embertársaink megértése és legszívesebben a szívünkre szorítanánk az egész világot.

És megtanulunk befelé figyelni, elmélyülten meditálni, megtaláljuk a bennünk nyugvó isteni lényünket, megtanulunk vele kommunikálni, és jól érezni „magunkat magunkkal”.

Hogy boldog, kiegyensúlyozott, elégedett és örömteli vagyok-e? Igen.

És ezt BÁRKI ELÉRHETI, aki ELHATÁROZZA, hogy VÁLTOZAT az ÉLETÉN.

A Colorcom kiadónál megjelent egy könyved. Mesélj róla, miről szól?

A „Mesterem a gyermekem… üzenet a különleges gyermekek szüleinek” c. könyv a saját családunk spirituális esettanulmánya. Az ÖNVALLOMÁSon, FIGYELEMFELKELTÉSen, ELGONDOLKODTATÁSon túl bemutatom azokat a NEM MINDENNAPI CSODÁKat, amiknek Balázsnak köszönhetően volt férjemmel a részesei lehettünk. A kellő tudás hiányában sajnos sok hibát elkövettünk és TANULSÁGként osztom meg ezeket a hasonló „problémákkal” küzdő családokkal.

Kinek ajánlanád a Mesterem a gyermekemet?

Szülőknek, nagyszülőknek és minden gyermekekkel foglalkozó szakembernek. Mindenkinek, aki szívügyének tekinti a JÖVŐ GENERÁCIÓJÁNAK a sorsát.

borito-2lapos

Hogyan találtál a Colorcom Kiadóra?

Devizahitelesek voltunk. Hogy megszabaduljunk a hitelünktől, kénytelenek voltunk eladni a házunkat. Az egyik érdeklődővel elkezdtünk beszélgetni és a közös érdeklődési pontok miatt valahogy szóba hoztam a kéziratomat. Elmeséltem neki, hogy több kiadót megkerestünk, de olyan horribilis összegekkel kéne beszállni, amit nem tudunk vállalni. A hölgy egy laza mozdulattal kivett a táskájából egy névjegykártyát és bíztatott, hogy hívjam fel a kiadó egyik tulajdonosát.

Mit jelent számodra az írás?

Gyerekkorromra vezethető vissza. Mivel a környezetemben nem volt senki, aki meghallgasson, kiírtam magamból, ami éppen bennem volt (bánat, bosszúság, öröm). Ez maradt felnőtt koromra is a jól működő kommunikáció. Sokkal könnyebben össze tudom szedni a gondolataimat, meg tudok nyilvánulni írásban. Ez számomra igazi TERÁPIA. Mint mások érzéseit, gondolatait, energiáit intuitív módon érzékelő empata” sokszor érzem azt, mintha „fentről diktálnának”.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész vagy szakember, akit példaképednek tekintesz?

Nincs kifejezetten egy ember, művész, szakember, akit példaképként kiemelhetnék. Mint „utazó”, életem folyamán számtalan olyan útitárssal találkoztam, akik nagy hatást gyakoroltak rám, akiknek a munkássága megfogott és követésre ösztönzött. Túl hosszú lenne a felsorolás és nem szeretnék senkit sem kihagyni. Így névtelenül köszönöm meg mindnyájuknak, hogy az életem részesei voltak.

Mi az életcélod?

Olyan segítő tevékenységet folytatni, amik jobbá tehetik a környezetünket, az életünket, a világunkat. Tenni egymásért, segítő jobbot nyújtani a rászorulóknak. Gödöllőn is szeretnék egy-egy család támogató Pótmamija lenni.

Tervezel újabb könyvet írni?

Nem szerepel a terveim között. De soha nem tudhatom, nem adódik-e ismét egy olyan téma, ami adja magát, hogy írásban kerüljön az olvasók elé.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta megírtad a könyved?

Hogy mertem venni a bátorságot, és képes voltam őszintén megosztani a saját családi spirituális esettanulmányunkat – ezzel segítve a szülőtársaimat.   

És végül, mi az, ami boldoggá tesz téged?

Hogy szeretetben élek és tehetem, amit tehetek.

Hálásan köszönöm a lehetőséget!

 

Én is köszönöm, hogy a részese lehettem ezeknek az élményeknek, még ha csak hallgatóság / olvasó formájában.

 

Ha felkeltette a figyelmeteket, az alább megtaláljátok Földi Gyöngyi elérhetőségeit:

Facebookoldal: https://www.facebook.com/foldigyongyiiro/?fref=ts

Weblap: http://mesterem.info.hu/

A könyv rendelési linkje: http://mesterem.colorcom.hu/info.php