Szeretlek!

Szeretlek!

Szeretlek, mert szép vagy nekem.
mint kit soha nem ismertem.
Szeretlek mert ott vagy velem,
ha fáradt lelkem megpihenne.
Ha könnyem mossa a nap porát,
hogy ha dühöm gátat hág.
Szeretlek, mert szeretsz engem,
s nem kell érted másnak lennem.

Minden percben édesebb a csend,
ha szíved hangja töri meg.
Ha kávé illat lebeg körben,
s karod zár bíztos körbe,
vagy ha csókod ébreszt fel,
szívesebben ébredek.
Elhagyom az álom világot,
szebbé tetted a valóságot.

Hogyha csókolsz, hogyha nevetsz.
Hogyha fogad ajkamba mélyed.
Hogyha nyakamra lehelsz csókot,
vagy csak félve rebegsz egy bókot….
Hogyha megfogod a kezem,
vagy megmarkolod fenekemet…
Hogyha mélyen a szemembe nézel.
Az értelem kámforként vész el.

Mikor fáradtan ágyba érek,
hangod terel másik térbe.
Körbe fog az illatod, a hajad,
szemed oly mély nyugalmat ad.
Most úgy ölelj, hogy ne féljem, 
mi lesz majd holnap reggel.
S ne fájjon a múlt többé.
Szívemből váljon köddé.


Kiemelt kép:https://www.pexels.com

Szerző:

Nem a világ megváltását tűztem ki életcélomul, de ha néhány szavam, valaha szívekben talál otthonra, a mindenség problémáit nem oldom meg, de talán adhatok néhány perc nyugalmat a lelkeknek, miután újult erővel vívhatják saját harcukat a mindennapi sötétség ellen.