Szeretni születtünk

Szeretni születtünk

A legnehezebb a jogos sérelmeket elengedni. Ezek sosem válogatnak. Csendben vagy hangosan épültek belénk, fájdalmasan marva maguknak helyet a belsőnkben. Egy korszakot, egy jellemet festettek le, hozzáragasztottak emberekhez. Áldozatok voltunk. Azt hittük elvesztettünk valami olyat, ami a miénk volt és örökre meghatározott minket. S egy részünkre tényleg igaz ez.

Menekültünk a múlttól. Új formákat kerestünk, új ingereket, hogy elfeledjük a bántottság megpróbáltatásait. Esküdöztünk, hogy többet nem engedjük, hogy bárki ilyet tegyen. Aztán hibát hibára halmoztunk, s folyamatosan engedtünk. Nem töröltük el a régi fájdalmakat, csupán elfedtük. Azokkal együtt próbáltunk élni úgy, hogy sosem tömtük be a lyukakat, amelyeket okoztak. Elfelejtettük…

S ahogy most visszanézünk azokra az emlékre, láthatjuk, hogy milyen fakók és gyengék. Egyszer csak, rájövünk, igaz, hogy múlt végleg nyomott hagyunk énünkön, de már nem menekülünk előle. Már el tudjuk engedni a maró savakat, amelyek újra és újra a testünkbe marják a múltat. Nem engedhetjük, hogy örökké sebesültek legyünk.

Erősnek érezzük magunkat, ki akarjuk tölteni a részeket. Csak most már nem a fájó emlékekkel, hanem saját magunk egy teljesebb valójával. Valahol mélyen rájövünk, hogy bármi is történt a régen, mi már megbocsátottunk. Tudnunk kell, hogy képesek vagyunk rá, ha igazán akarjuk. Az idő csak lassan gyógyít.  De azt az időt is ki kell használjuk, hogy többé váljunk, és azokkal legyünk akik megérdemlik. Hiszen nem szenvedni születtünk, hanem szeretni.

Kiemelt kép: www.cateparr.com