Számunkra különleges ajánló a most következő, ugyanis csapatunk nemrégiben bővült egy új taggal, akinek bemutatása természetesen nem maradhat el. Dobpergés, lábdobogás… Fogadjátok sok szeretettel köreinkben Brányi Edinát! 🙂
„Humor, empátia, kultúra…
(…)
A szívecske alakú győri keksz a tiéd lehet…”
Néha talán azon kapjuk magunkat, hogy olyan blogokat keresünk fel naponta, amelyek nem burkolt üzeneteket, nem életfilozófiákat, és nem is általános érvényű kérdések fejtegetését tárják elénk. Megesik, hogy sokkal szívesebben látogatunk meg olyan felületeket, melyek egyetlen személy életének mozzanataiba, annak konkrét eseményeibe engednek betekintést.
Hogy miért?
Nos… nyilván sokat gyűrt elgondolás, hogy mindenki érez magában késztetést a másik dolgaival való törődésre, de másfelől megközelítve, inkább csak a kíváncsiság az, amit erre a jelenségre ragasztanék címkeként. Ha valakinek elragadó az az írói stílusa, amivel az őt foglalkoztató gondolatokat és a vele történt dolgokat írja le a nagyközönségnek, akkor igenis, kíváncsiak leszünk a történésekre, akkor is ha (még) semmilyen szál nem köt minket az íróhoz. És Edina egy tökéletes példája az (csúnya szóval élve) „ilyen” íróknak.
A BlogEdina egy olyan webes napló, melyet ha az Olvasó megnyit és végiggörget, olyan érzések foghatják el, mintha az asztalfiókból egy gondosan őrzött, bőrkötésű naplót lapozna fel. Minden cím hívogat, és minden bejegyzés úgymond ismerős, hiszen mindenkiben hasonló gondolatfoszlányok pörögnek véges-végig. Mindennapi örömök, egy kevés töprengés, és persze a humor, amit Edina igyekszik belecsempészni minden betűjébe. Olvasás közben pár percre el is hisszük, hogy Edina előttünk állva hadarja a belőle kikívánkozó történeteket, és csakis nekünk árulja el őket, hiszen annyira közvetlen légkört teremt bejegyzéseiben, hogy szinte már legszívesebben visszakérdeznénk sokszor…
Az egész blog olyan, akár egy könnyed és őszinte baráti beszélgetés egy kedves idegennel. Ismerjük az érzést, nemde? Mikor egy-egy rosszabb vagy boldog nap után az orvosi rendelőben, a buszmegállóban, vagy egy kávézóban beszélgetésbe elegyedünk egy vadidegennel, és ha mutat egy kis hajlandóságot és befogadókészséget, máris a nyakába zúdítjuk örömünket, bánatunkat. Kinek nem esik jól az ilyen? Nos, mától már nem kell messzebb mennünk a számítógépünknél ahhoz, hogy egy kis őszinte, humoros önismereti csevej részesei legyünk, ami nemcsak segít néha megoldani pár kisebb gondunkat példát mutatva, de még meg is nevettet minket.
És ha a csevej közben valamiben mégsem értünk egyet, még vissza sem beszél…
Köszöntjük Edinát a Lendület szerkesztői között! 🙂
