Színházi táncos szeretnél lenni? Itt a lehetőség!

Színházi táncos szeretnél lenni? Itt a lehetőség!

Érdekel a színház, és a tánc? Régi álmod, hogy színpadra állhass és táncolj? Akkor jó hírünk van számodra! A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) szeptembertől új színházi táncművész képzést indít.

A Magyar Táncművészeti Egyetem majdnem hetvenéves történetében először indít színházi táncművész képzést, melyben kiemelt szerepet kap a színészi játék és az ének oktatása is. Az ötéves egyetemi időszak első két éve az előkészítést szolgálja, ezt követik a három évig tartó alapszíntű felsőfokú tanulmányok, amit koncert vizsga zár.

Az új szakirányra 24 főt várnak az egész ország területéről. Jelentkezni május 15-ig lehet, az alkalmassági vizsga pedig május 20-án lesz az MTE Columbus utcai campusán (Columbus u. 87-89). 

A színházi táncművész szakra azok a fiúk és lányok jelentkezhetnek, akik a 2016-2017-es tanévben fejezik be az általános iskola 8. osztályát, illetve ennek megfelelő tanulmányikat és nem idősebbek 16 évesnél. A növendékek a szakmai képzéssel párhuzamosan az egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziumában végzik középiskolai tanulmányaikat, és szereznek érettségi bizonyítványt.

A felvételi eljárás részei a klasszikus balett gyakorlatok, a vizsgáztató bizottság tagjai által bemutatott gyakorlatok, gyakorlatsorok megismétlése, valamint egy általános motivációs elbeszélgetés.

A profi színházi táncművészek oktatása az ExperiDance Társulattal szoros együttműködésben valósul meg. A 2000 óta sikeres társulat célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás, és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal szelídítik meg, vagy épp a végletekig fokozzák.

Az ExperiDance Production hatalmas népszerűségnek örvend, több éven át a Nemzeti Színház termeiben álltak színpadra, de repertoárjukból jutott a Nemzeti Táncszínház és a Művészetek Palotája deszkáira is, ma már szinte kizárólag a RaM Colosseumban tartják előadásaikat. Teltházas előadásokkal léptek fel Pekingben a Magyar Kínai Évad részeként és Sanghajba is meghívást kaptak, ahol jótékonysági esten is színpadon álltak. Ausztria, Németország és Svájc arénáiban az Apassionata produkcióin keresztül hétvégenként rendszeresen akár 30 000 ember előtt népszerűsítik az ExperiDance-t.

A tánctársulat alapítója, a világszerte ismertté vált koreográfus Román Sándor szívügye a táncosok magas szintű képzése, amit saját társulatának utánpótlás oktatási programja is bizonyít. A speciális szaktudás iránti igény megnövekedése miatt kezdeményezte a szakirány elindítását és részt vett annak előkészítésében is.

Egy sajtóbeszélgetésen elmondta:

 Nagy öröm számomra, hogy egy újabb korosztály számára mutathatom meg, hogy milyen az a műfaj, amely évtizedeken át éltethet egy táncos. A színházi táncművészet egy olyan szakma, mely sokrétűségéből fakadóan folyamatosan új kihívások elé állítja az előadót, aki ezerféle arcát mutathatja meg ezáltal. A kisebb gyerekek számára létrehozott  ExperiDance Táncakadémia valamint a most meghirdetett egyetemi képzés azt a meggyőződésemet szolgálja, miszerint rendkívül fontos megteremteni azokat a lehetőséget, amelyek esélyt adnak a tehetséges, magyar fiataloknak, hogy a táncot választhassák hivatásuknak. 

A Magyar Táncművészeti Egyetem diplomája kelendő a társulatok és színházak számára bel- és külföldön egyaránt. A végzősök zöme már közvetlenül a termi képesítő vizsgák után szerződés ajánlatot kap. A hazai nagy együtteseken kívül (Nemzeti Balett, Győri Balett, Pécsi Balett), Európa neves társulatai (Rigai Nemzeti Balett, Wiener Staatsoper, Kassai Nemzeti Színház Balett Társulata, Horvát Nemzeti Balett, a svájci Neuhausen Cinevox Junior Company, a lengyel Lódzi Balett) és az amerikai Boston Balett, valamint az ABT társulata is szívesen leszerződteti a Táncművészeti Egyetem végzőseit.

Szóval, ha  úgy érzed táncra születtél és hallod a színház hívó szavát, akkor ez a lehetőség csak rád vár! További információkat az MTE hivatalos oldalán olvashatsz, valamint innen tudod letölteni a jelentkezési lapot is: http://www.mte.eu/. Válts most valóra az álmod! Sok sikert!

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*