Egészen eddig a pillanatig mellkasomat mardostam. Mert fájt, görcsölt, feszült. Azt hittem, te leszel az utolsó. Hogy nem fogok soha túllépni. Hogy a fájdalmat nem fogom leküzdeni. Hogy mindenkiben téged foglak keresni. Hogy többé nem akarok mást szeretni. Mert te tényleg más voltál, mint a többi…
Ma reggel pedig máshogy ébredtem fel. Valami hiányzott. Éreztem, hogy valami megváltozott. Elmúlt a görcs. A fájdalom. Az óriás sziklák a vállamról legördültek. Ma reggel végre megkönnyebbültem, mert rájöttem, hogy nem vesztettem el a szeretetre való képességemet: hogy mindig mindenkiben meglátok valami szerethetőt. Hogy találok egy tulajdonságot, egy mozdulatot, egy hanglejtést és elkezdem kedvelni a másikat. Hogy egy csalódás után túl tudok lendülni az egyiken egy másikkal. Régen ez olyan könnyen ment, és amikor elmentél, azt hittem, ezt is elvitted magaddal. Mert rosszul voltam attól, ha csak egy ujjal is, de más ért hozzám. Ha nem te voltál az. Ha más tervezett közösen velem. Ha más próbálta elvenni az eszemet. Rosszul voltam tőlük. A ma reggeli ébredésig.
Szerencsére nem tudtad ellopni a továbblépés képességét tőlem. Úgy néz ki, valamit mégis hagytál. Inkább én hagytam meg magamnak. Mert én tartottam fenn magam a vízen. Én nem engedtem, hogy elsüllyedjek. Mert küzdöttem magamért. Mert félretettem egy mentőövet, amit eddig észre se vettem.
Kép: www.weheartit.com
Az elmúlt románcok lenyomatai kísértettek mindig, te pedig azokat is elloptad, a szívemmel együtt. Az utóbbi években csak arrébb pakoltam az egykori – de néha fellángoló – érzéseket irántuk, a nyomasztó csalódásokat, a régi fájdalmakat, az emlékek kis szütyőjét és az érzelmek tárházát. Elbújtattam őket a bal kamrában, hogy ne lássam őket, de megtartottam minden értékes és értéktelen értéket és kacatot egytől egyig, mindenkiét. A szívem többi részében; a jobb kamrában és a pitvarokban, ott trónoltak emlékeztetőként az érzéseim irántad, megmérgezve a mindennapjaimat. De te, tolvaj módjára elcsentél mindent.
Letelt a türelmi idő. Elkezdett összeforrni a mellkasomon seb. Már nem fáj, nem feszül a varrat. Nem lüktet a ketyegő helye a hiányzó szervet keresve. Növeszthetek egy teljesen új szívet, új élettel, új reményekkel, új pitvarokkal és kamrákkal. Teljesen újrakezdhetem.
Köszönöm.
Kiemelt kép: http://weheartit.com
