antal andrea

Örökké

Örökké

Még mindig tanulom elhinni, hogy neked örökké kellek majd, hogy ez nem csak egy kitalált szó, amit a szerelmesek mondanak hónapokon át; hogy ennek nem lesz vége. Még mindig tanulom, hogyan lehetne befoltozni a sebeket amiket nem te ejtettél rajtam,…
Mert érzem

Mert érzem

A kulcslyukon keresztül belopta magát egy szivárvány a szobába, a falon tündököl, én meg csak nézem. Pár perc múlva már nyoma sincs. Már megint nélküled néztem végig egy csodát. Haragudnom kéne, és tudom, néha szoktam is, de most mégse. Inkább…
Senkinek, mindenkinek

Senkinek, mindenkinek

Azt mondják milyen jól állt nekem a hosszú haj és nem tudják ezzel megerősítenek benne hogy soha többé ne növesszem meg újra; nem akarok tetszeni senkinek. Azt hallom milyen jól állt nekem az a piros ruha és most sajnálom hogy…
Sohavégetnemérő tavasz

Sohavégetnemérő tavasz

Ez volt az első tél ami úgy múlt el hogy egyáltalán nem fáztam és végre látom a fák színét meg a kis bogarat ami mászik a válladon; innen tudom hogy tavasz van. A harisnya vékonyodik az ablak bukóra nyitva marad…
Csókok

Csókok

Az első csóknak félelem és csalódottság íze volt, A másodiknak fogkrém és vodka, A harmadiknak rágó és kislányos szerelem, A negyediknek bűntudat és szégyen, Az ötödik meg sem történt, A következő pedig egy félig elcsókolt csók volt, ami egyébként jól…
Ambivalens

Ambivalens

A meg nem értett művész, az önmagát kereső, a lány, aki majdnem, a lány, aki mégse, aki túlélte, aki majdnem bele halt, a figyelmet kereső, a figyelmet kerülő, aki túl sok, aki túl kevés, a távolságtartó, hideg, önző, a túl…
Nem hagy aludni a szerelem

Nem hagy aludni a szerelem

Aludni kéne már mert holnap korán kelsz de úgysem hagylak mert még egy utolsó puszi kell (és még azután száz) és mert nem akarok elszakadni meg nem hagy aludni a szerelem pedig már csak 5 óra és szól az ébresztő;…
Kettészakítani a világot

Kettészakítani a világot

néha szeretném kettészakítani a világot ezt úgy képzelem hogy az egyik felében csak mi lennénk a másikban pedig minden amit magunk mögött hagynánk minden szorongásunk és minden rossz emlékünk fényévnyi távolságra kerülne tőlünk és mire körbe érne egy gondolat mi…