Babrik Alexandra

PoetVlog – interjú Nagy Eszterannával

PoetVlog – interjú Nagy Eszterannával

A PoetVlog egy nagyon friss kezdeményezés melyet egy fiatal lány indított el a facebookon.  Talán már ti is ismeritek! Ha nem, akkor itt az ideje, hogy csatlakozzatok az oldal követőihez, főleg ha a versek szerelmesei vagytok. “Gimnazistaként YouTube-on hallgattam a…
összegyúrva a tenyeredben

összegyúrva a tenyeredben

nehéz visszacsöppenni a hétköznapokba nevetéssel töltött napok után és még ma is csak az jár a fejemben, ami tegnap este, mikor a monitor fényének villogását számoltam a sötétben, melletted. mikor felmásztunk a szalmabálára és ott ültünk lábat, karokat összeöltve, rázkódva…
[főzött tea]

[főzött tea]

piros csipkebogyóból főztem teát, hogy olyan színűlegyen, mint az álmaim. két kezemmel kisimítottam azasztalterítőt és megterítettem. a kanalak a villákkaltáncba kezdtek, majd megpihentek a tányérok mellett,s én a pohárba töltöttem a rózsaszín lét.egyet neked, egyet nekem, egymás után szedtem a…
[ebben a jelenben]

[ebben a jelenben]

két éve még óriási szakadékot éreztem magam és az élet között. nem mertem arra gondolni, mi lesz most, itt, ebben a jelenben, amit élek. bele se mertem gondolni abba, hogy egyszer majd párban élek egy albérletben, távol innen, a háztól,…
[bátrabb is]

[bátrabb is]

mikor csak nevetni fogok ezen. mikor csak szánni fogom ezeket az embereket. kivárom, türelemmel. mert olyan nem lehet, hogy folyton csak sírás. folyton csak engem vernek át. erősebb vagyok, mint hinnék. és bátrabb is. de most még nem tudom mit…
[tudod]

[tudod]

tudod én hiszek abban, hogy minden okkal történik. hiszek benne, hogy most szándékosan kell a padlón feküdnöm, hogy aztán tele erővel és nyugalommal álljak talpra. tudod nagyon sokszor elkeseredem, de aztán ilyen hirtelenséggel leszek optimista is. tudod, arra is rájöttem…
[hátizsákba]

[hátizsákba]

A kiültetett levendulákon végig fúj a szél. Száruk egyenként megremeg. Megfogadom a tanácsokat és tejjel eszem a kalácsokat, nem lábatlankodom és nem tétlenkedem de elvagyok, mint a befőtt, ami csak a melegen poshad fel. Kiborulnak a szavak a csészéből, felinni próbálja…