elengedés

Félálom

Félálom

Valahogy kívül vagyok rekedve. Erőtlenség folyik csak ki az ujjaim közül, Úgy érzem teljesen áttetsző a feszített, apró ráncokkal átszőtt lelkem. Mint egy takaró, terülök ma szét. Minden részletemet láttatni engedem, kegyetlen létezés így minden pillanat. Nekem most valamit el…
Hagyom

Hagyom

Azzal nyugtatom magam, hogy talán még szebb helyekre is kerülhetek, Ahol nem kínoz majd úgy minden lépcsőfordulóban a hiányod Ha hagyom, hogy megtörténjen. Minden mozdulatod a bőrömbe égetted Mikor én nem hittem a szemednek és nem mentem utánad most meg…
Léptek

Léptek

Ma azt képzeltem, hogy jelentőségteljes nyomokat hagyunk majd a hóban, ahogy sétálunk egymás mellett. Csend lesz körülöttünk és valami végtelen fehér tisztaság. Súlytalan és nyitott szívvel, derűs lélekkel lépünk, megélve a jelen minden másodpercét, amit adhat nekünk. Amit egymásnak adhatunk.…
A modern ember hét fő bűne – 4. rész

A modern ember hét fő bűne – 4. rész

Elengedés Vannak olyan elengedéssel kapcsolatos problémák, amiket szerintem jobb idő előtt orvosolni, mert az ember a napok, a hetek meg a hónapok múlásával belebetegszik. Akár fizikailag is. Amikor annyira beleszoksz az adott környezetbe, életvitelbe, vagy emberhez, hogy egyszerűen kényszeresen szorítod a…
Szívtelen szívrabló

Szívtelen szívrabló

Egészen eddig a pillanatig mellkasomat mardostam. Mert fájt, görcsölt, feszült. Azt hittem, te leszel az utolsó. Hogy nem fogok soha túllépni. Hogy a fájdalmat nem fogom leküzdeni. Hogy mindenkiben téged foglak keresni. Hogy többé nem akarok mást szeretni. Mert te…
Adj vissza magamnak!

Adj vissza magamnak!

Nem tudom kikophat-e belőlünk valaki. Nyomtalanul. Észrevétlenül.Ahogy egy végigálmodott éjszaka után az álomképek megsemmisülnek az ébredésben. Mintha ott sem lettek volna.Csupán a ráncos lepedők árulkodnak az éjjel nyugtalanságáról. Meg a verejték, aminek hűvösét őrzik. Sokáig fejtegettem magamban, mi az oka…
Szerdai pozitív – feledtess, hogy felejthess

Szerdai pozitív – feledtess, hogy felejthess

Menekülni. Néha menekülni kell a dolgok elől, hogy később kevésbé fájjanak. De hogyan is menekülhetnénk el, amikor a mindennapjaink részei és annyira beleépültek a napi rutinba, az állandó érzelemvilágba, hogy nem tudjuk, hogyan gyorsíthatnánk fel az időt. Versenyt futunk. Minden…
Szerdai pozitív – megtanulni továbblépni

Szerdai pozitív – megtanulni továbblépni

A továbblépés művészetét mindannyiunknak gyakorolni kellene. Néhányan túl könnyen teszik túl magukat fontos dolgokon, és vannak azok, akik képtelenek elengedni a múltat, és örökös körforgásban élik mindennapjaikat. Elengedni sose volt egyszerű – valakit, vagy valamit, ami az életünk egy fontos…
Szeretni születtünk

Szeretni születtünk

A legnehezebb a jogos sérelmeket elengedni. Ezek sosem válogatnak. Csendben vagy hangosan épültek belénk, fájdalmasan marva maguknak helyet a belsőnkben. Egy korszakot, egy jellemet festettek le, hozzáragasztottak emberekhez. Áldozatok voltunk. Azt hittük elvesztettünk valami olyat, ami a miénk volt és…
lényegtelenítés

lényegtelenítés

Ma fénygombokkal játszom. Pirosak és zöldek, aprók és tarkák, jelentéktelenek és felejthetetlenek. Emlékek. Ha a zöldekre ráteszem a kezem, bizony a pirosak sikítása rohan előlem. „Nem áll össze” – szalad át az érzés rajtam, kezdve a fülcimpámmal, megállva valahol a…
Én már nem

Én már nem

Aztán eljön egy pont, mikor már nem akarsz megmenteni senkit. Mikor elkezdenek nem számítani.  Már nem siratod az egyszer volt barátokat. Átértékeled, hogy, aki neked fontos volt, annak talán te fele annyira sem. Hagyod, hogy, aki menni akar menjen. Már…