idézetek

20 dolog, amit 20 év alatt tanultam

20 dolog, amit 20 év alatt tanultam

Még magam sem tudom elhinni, hogy pár napja 20 éves lettem. Nagyon hamar eltelt az idő, én évtizedet váltottam, s bennem csak most tudatosult, hogy felnőttem. Fizikailag. Agyilag leragadtam valahol 12 évesen. A mai napra összeszedtem nektek 20 olyan dolgot,…
Milyen a jó könyv?

Milyen a jó könyv?

Szeretek olvasni, de nem mindig könnyű rátalálni a megfelelő könyvre. Sokat félbehagytam már, és sokadik nekifutásra sem jutottam a végére, hiába próbálkoztam, egyszerűen nem tudott lekötni. Más műveket pedig egyszerűen nem tudok megunni, képesek vagyok bármennyiszer újraolvasni őket, és mindig találok…
Ajánló a “csak a szavak” blogról

Ajánló a “csak a szavak” blogról

Korábban már készült interjú Nikivel, a “csak a szavak” blog szerzőjével, amiben kicsit  jobban megismerhettétek őt közelebbről. Most az én tisztem bemutatni nektek a blogját és az ott található írásait, kiemelve azokat a részeket, amik engem megfogtak.  Mint kiderült, Niki…
“A nő tetőtől talpig csak hiány”

“A nő tetőtől talpig csak hiány”

“Mit megragadsz, vizes homok, Mikor megszárad szétpereg. Kihullanak kezeid közül A tárgyak és az emberek.” Tudod,így éltem mindig. Markoltam homokba merészen, bátran, hogy most sikerül, most már a kezembe fogom, már nem adom, megtartom mind, de ujjaim közt hullajtva, elvesztettem…
“A szerelmes, mind szolga”

“A szerelmes, mind szolga”

“A szerelmes, mind szolga, És megalázható.” Térden csúszva csókolnád szerelmed kis lábujját is, csak nézzen rád, csak hadd érezd még magadon azt a tekintetet, azt az örökre a tied vagyok pillantást, csak szeressen még, csak ne ne hagyjon el sose. Nem számít az…