inspiráció

Új város, új élet

Új város, új élet

Sokáig bolyongtam az életemben. Cikk-cakkban, hullámosan, párhuzamos és egyenes úton. Volt, hogy az új életnek csupán a küszöbéig jutottam el, épp csak beleszippantottam a levegőjébe, de hazugság szaga volt, tőlem idegen és tudtam, sosem lennék képes belepréselni a világomat. A…
Fogadom, hogy betartom.

Fogadom, hogy betartom.

Már csak egy éjfélt ütő óra választ el minket az új év kezdetétől. Hogy ki hogyan köszönti, köszönti-e egyáltalán, mindenkinek szíve joga eldönteni. Bevallom, az én jónak mondható szilvesztereimnek száma ritkaság számba ment idáig, ezért minden évben egyfajta mumusként leselkedik…
Az ünnep szíve

Az ünnep szíve

Vannak, akik decemberben már csak Karácsonylánynak szólítanak. Én vagyok az, aki teljes, naiv gyermekszívvel hisz ennek az ünnepnek a csodateremtő varázserejében, de nem a Mikulás, Jézuska vagy az angyalok miatt. Még csak nem is az ajándékok, a szaloncukor, a halászlé…
Egy őrangyal szíve

Egy őrangyal szíve

Kislányként a barátságaim leginkább tánclépésekhez hasonlítottak: egyre közelebb kerültem a bűvköréhez, majd egy idő után távolodni kezdtünk, és volt, hogy elengedtük egymás kezét. Nem volt igazi bizalmasom, titkos szövetségesem, csupán apró, elveszett kis bolygó voltam, aki hatalmas, erős napok és…
lélegzet.

lélegzet.

Most minden csak fahéjillatú csend. A gőzölgő tea illata tölti be a szobát. Minden leállt. Az óra sem kattog. Már nem hallom a lépted. Odakint a falevelek riadtan menekülnek a fától. A helytől, ahol felnőttek. Az illatosító meg 15 percenként…
A vágyak villamosán

A vágyak villamosán

A szenvedélyek hullámvasútján ülök, háborgó gyomorral, kóválygó fejjel. Nem látom az utat, csak a távoli dombok sejtelmessége vonz, de a kettő között csupa szürke háborgás, csupa bizonytalan lépés.A villamos csendesen siklik, a szunnyadó város beletörődő némasággal öleli körül, a fény…
Az eltemetett szavak sírkövére

Az eltemetett szavak sírkövére

Valószínűleg nem lennék jó kötéltáncos: túl gyakran billenek meg, és bár mindig visszanyerem az egyensúlyom, fojtogat az a tizedmásodpercnyi bizonytalanság. Ez nem a súlytalan lebegés kellemes válfaja. A sajátomként ölelem a ködbe bújó, szégyellős reggelek magányát, ahogy a november megborzong,…
maradandó nyomok.

maradandó nyomok.

Az őrület és a boldogság határán táncolok. Pajkos kisgyerek módjára fut át rajtam a hűvös szellő. Simogat. Bejárja minden egyes porcikám. Elidőzik néha, míg a hideg kiráz. Csodálja. Mintha csak minden egyes részem birtokolni vágyná. Nyakamon a megfejthetetlen csillagképek mind…

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás