írás

Szerkesztőnk irodalmi kalandjai

Szerkesztőnk irodalmi kalandjai

Kazsimér Nóri szerkesztőnk kirepült a Lendület Magazin fészkéből és új projektbe vágott. Illetve, nem is annyira újba, hiszen egy régi álmát valósította meg a napokban. Következő interjúnkban irodalmi témában vezetett honlapjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük őt. ∼ Azoknak, akik esetleg…
Az ürességnek mázsás súlya van

Az ürességnek mázsás súlya van

“Legtöbbször nem látja senki, nem hagyom, hogy lássák. A mosolyaim ugyanolyan szélesek, mint azelőtt, a szemeim ugyanúgy csillognak, a nevetésem hangja sem változott, a maszkok úgyis mindent eltakarnak. Akik pedig látták, milyen volt az igazi mosoly, félnek megkérdezni, hogy mi…
Dolgok, amiket ne mondj annak, aki szorong

Dolgok, amiket ne mondj annak, aki szorong

Én magam is szorongással küzdök, ezért nagyon sokszor hallottam már ezeket a mondatokat és bizony néha nagyot tud ütni, hogy az emberek mennyire nem érzik át, amit másoknak mondanak. A szorongás lemerít, megfullaszt. Mintha csak egy vendég lennél a saját…
Miután elengedtelek…

Miután elengedtelek…

Azt hiszem, egyszer mindenki életébe eljön az a valaki, aki megtanítja, hogy mit jelent igazán szeretni. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy az illető örökre az életünk része marad; inkább csak azért jön, hogy adjon valamit, amit más soha nem tudna.…
Egykis másnap

Egykis másnap

Felhő Naphosszat ücsörgök a tetőnkön. Nem is tető, inkább egy rozoga felhő, Kemény, kényelmetlen, amiből úgy hullik az eső, Mint megannyi agyagcserép, Atomjaira hullik, mielőtt leér. Pont, mint a kapcsolatunk. Mi. Illetve én. Egykor ember, most egy kupac szén. Por.…
Tervezd meg az évet!

Tervezd meg az évet!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádok minden olyan kis füzetet, naplót és tervezőt amibe jegyzetelni vagy írni lehet. Épp ezért úgy gondoltam, esetleg ti is kedveteket lelnétek abban, ha hoznék nektek pár ilyen könyvecskét az új évre. …
Irodalmi négyes – versek

Irodalmi négyes – versek

Mindenki életében van olyan, hogy egy-egy dolog jobban tetszik, mint a többi. Ha nem is nevezzük ezeket kedvenceknek, számunkra mégis különlegesek. Elhoztam négy olyan verset, amit nagyon szeretek. Fodor Ákos azon írók, költők közé tartozik, akik különleges módon meg tudják…

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás