Lendület

Kabala-csaj

Kabala-csaj

Egyfolytában kispadra kerülök, mint valami rossz játékos… Pihenj még egy kicsit, szedd össze az erődet, majd a következő meccsen részt vehetsz! Én meg motyogom magam elé, hogy de én már készen állok, részt szeretnék venni és nem mindig oldalt ülni,…
Szilveszteri kívánság

Szilveszteri kívánság

Azt mondják újrakezdés, új tervek, új álmok, célok kitűzése. Új határidőnapló, meg naptár, az év lezárása, pezsgőbontás, jobb esetben azokkal vagy, akiket szeretsz és nem egyedül. Azt mondják, vannak babonák. Ne vidd ki a szemetet, egyél lencsét, szárnyast viszont ne…
Pillangótérkép

Pillangótérkép

Soha senki nem szeretett engem úgy, ahogy te. Tudom, mert soha nem is szerettek engem igazán. Sehogyse. Mindig csak egy köztes állomás voltam két nagy Ő között. Akivel felejtettek, boldogok voltak. Akiknek pótlék voltam az előző után, és a következő…
A modern ember hét fő bűne – 4. rész

A modern ember hét fő bűne – 4. rész

Elengedés Vannak olyan elengedéssel kapcsolatos problémák, amiket szerintem jobb idő előtt orvosolni, mert az ember a napok, a hetek meg a hónapok múlásával belebetegszik. Akár fizikailag is. Amikor annyira beleszoksz az adott környezetbe, életvitelbe, vagy emberhez, hogy egyszerűen kényszeresen szorítod a…
Belém ékelődött szavak

Belém ékelődött szavak

Vallomással tartozom. A nyílt kártyákban, a tiszta lapokban hiszek, és abban, hogy egy dologban mind osztozunk, legyünk szőkék vagy barnák, nők vagy férfiak, édesség-imádók vagy vegetáriánusok, esetleg ezek bármilyen kombinációja – és ez a létünkből eredő tökéletlenségünk. A kirakat tisztogatása…
Előre

Előre

Szia, Üdv itt megint. Kicsit elvesztél ismét, igaz? Csak akkor ülsz le a számítógéped elé, és kiborítod az érzelmeidet az asztalra. Vagy ki sem borítod.Csak vársz valamire. Valami apró pici jelre, tanácsra, pozitív gondolatra. Egy kedves mondatra valakitől. Egy sokatmondó…