Lendület

Az írói hazárdírozás mestere – interjú Kiss Mártonnal

Az írói hazárdírozás mestere – interjú Kiss Mártonnal

Úgy gondolom, az egyik legnagyobb öröm figyelemmel kísérni, ahogy az általunk nagyra tartott tehetségek lassan, de biztosan haladnak előre az álmaik és céljaik felé vezető rögös úton.  Akik régóta követnek minket, bizonyára emlékeznek még Kiss Mártonra, akivel 2013-ban készítettünk interjút…
Lappangó hiányérzet

Lappangó hiányérzet

Néha még hiányzol… Nem annyira, hogy életképtelen legyek, de ott motoszkálsz minden sejtemben. Hát persze, hogy így érzek. Ez gondolom normális, ha tényleg úgy szerettelek, vagy szeretlek is még, ahogy én azt gondoltam. Egy kis hiányérzet teljesen magától értetődő és…
Hölgyválasz

Hölgyválasz

Kisebb szerelmi zűrbe keveredtem a héten, ezért megkérdeztem egy ismerősömet, a másik nem képviselői közül. Olyan választ adott nekem, amitől az állam a földet verdeste, úgyhogy még három további férfiút kérdeztem a nagy kérdésről: A nő keresheti a férfit az…
Törékeny holmik

Törékeny holmik

„Az emberek olyan könnyen összetörnek, mint ahogy az álmok és szívek is.” (Neil Gaiman) Ha jobban belegondolok, úgy kezdődött, mint minden valamire való tündérmese: egyszer volt, hol nem volt: volt egyszer egy kislány. Egy apró kis tündér, akinek reggelente mosolyából…
Szívtelen szívrabló

Szívtelen szívrabló

Egészen eddig a pillanatig mellkasomat mardostam. Mert fájt, görcsölt, feszült. Azt hittem, te leszel az utolsó. Hogy nem fogok soha túllépni. Hogy a fájdalmat nem fogom leküzdeni. Hogy mindenkiben téged foglak keresni. Hogy többé nem akarok mást szeretni. Mert te…
Inspiráló filmek a nyár végére

Inspiráló filmek a nyár végére

Augusztus 20-a számomra többet rejt magában, mint Szent István ünnepét. Ezen nap elmúltától kezdve már elvétve látni száraz faleveleket a járdán, és a papírboltok is megtelnek sürgő-forgó szülőkkel. A nyári meleg kellemes hűvösre vált és feltör bennünk az évszakváltás nyugtalansága. A nyár pezsgését…
Válaszokra várva

Válaszokra várva

Számolom vissza a napokat, és te már itt is vagy. Három hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy ilyenkor már rég túl leszek a mi kis történetünkön, már nem fognak érdekelni a miértek vagy legalább a szavak és az érzések elfogynak. Azt…