Lovász Szilárd

9570 mérföld

9570 mérföld

”csókjaid bőrömbe égnek, csakis a szerelem fájhat ennyire…” Paloma Faith   Felsődben elaludni, majd veled álmodni. Még mindig érezem rajta halványan illatod.   Ennyi maradt itt velem belőled, az ezernyi közös emlék, a ruhák, amiket nem vittél magaddal, és pár…
télizöld.

télizöld.

“Ismertem már az alakját, hosszú, karcsú lábát, keskeny kis lábfejét, a vállát, amely annyival szélesebb volt, mint az enyém. Ügyes, mozgékony kezét, amellyel evezni tudott és lovat fékezni, a kezét, amellyel virágokat rendezett el a vázákban, hajómodelleket épített. És ismertem…
maradsz? maradok…

maradsz? maradok…

– Shhh – mondta. – Alszom. Csak így egyszerűen. Százötven kilométeres sebességről a pillanat tört része alatt alvásra váltott. Rettenetesen szerettem volna lefeküdni mellé a díványra, átölelni, és elaludni. Nem dugni, mint a filmekben. Nem szeretkezni. Csak együtt aludni, a…
meg kellett volna öleljelek…

meg kellett volna öleljelek…

Hagynom kellett volna, hogy minden kiessen kezemben. Ott kellett volna hagynom mindent, s rohannom kellett volna hozzád. Ölelnem kellett volna téged, ameddig csak lehetett volna. Fognom kellett volna kezed, ameddig csak lehetett volna. Szeretnem kellett volna téged, ameddig csak lehetett…
rebecca.

rebecca.

Sokat gondolkodtam ezen a cikken. Hiszen nem szoktam más szemszögéből írni, azonban most mégis késztetést éreztem hozzá. Kedvenc könyvem főszereplőjének bőrébe bújtam, s most erről olvashattok.   “Én most beléd tudnék szeretni, és mindenemet neked adnám. Te csak zenét kérsz…
…élettanács(ok)

…élettanács(ok)

”Egy kedvesebb tengert kívánok neked!” Emily Dickinsonélet   Egyetlen mosolytól barátságok születhetnek, egyetlen szó véget vethet a veszekedésnek. Egyetlen ember megváltoztathatja az életed. Ne sírj, mert vége. Örülj, hogy megtörtént. Az élet tragédiája az, amikor meghal valami egy élő emberben.…
-ek.

-ek.

  Hogy milyen volt pontosan? Már magam sem tudnám megmondani. Arcvonásai az idő elteltével összemosódtak fejemben, mintha csak egy ember lett volna, akit egyszer az utcán láttam. A hangját már régen elfelejtettem. Mintha sose hallottam volna. Pedig egykor éjszakákon keresztül…