Ofélia

Hideg, nyirkos betonon lépkedett hazafelé, magára ölelve a kabátot. Cipője sarka nyikorgott egy kissé, s ez a csendes nyikorgás óriásra nőtt az utca házfalai között. Arcát finoman simogatta a szél, szemei könnyesen fénylettek, mint a porcelánbabáké. Talán pont olyan hidegek…