Ofélia

Ofélia

Ofélia

Hideg, nyirkos betonon lépkedett hazafelé, magára ölelve a kabátot. Cipője sarka nyikorgott egy kissé, s ez a csendes nyikorgás óriásra nőtt az utca házfalai között. Arcát finoman simogatta a szél, szemei könnyesen fénylettek, mint a porcelánbabáké. Talán pont olyan hidegek…

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás