szeretet

Hajtűkanyar a remény felé

Hajtűkanyar a remény felé

Mondd, mindig követted a saját utadat? Azt hiszem sokszor a reményt kutattad, bármilyen út is vitt arra. Nem számított milyen volt, akár sárga köves, földes, macskaköves, vagy olyan ösvény, amit már teljesen benőtt a gaz, és nem lehetett látni a…
Kívánj hármat! – 3. rész

Kívánj hármat! – 3. rész

Hanna érezte, hogy nagy a forróság. Nem tudta merre jár, szinte harapni lehetett a sötétséget. Ekkor meghallott egy ismerős hangot, ami utána kiált. Nem, ez nem lehet – gondolta a lány – hiszen annyi ideje már. Nem lehet itt. Nem történhet…
Merd elfogadni az életed!

Merd elfogadni az életed!

A boldogság tényleg ott kezdődik, hogy megelégszel azzal, amid van. Bár ezt megvalósítani általában ezerszer nehezebb, mint elhinni. Én is hónapokon át küzdöttem, hogy ne itt legyek, ne ezt kelljen csinálnom, amit. Embereket akartam megváltoztatni, hogy máshogyan szeressenek, mint ahogy…
Anya, a minden

Anya, a minden

Nem szeretnék se hosszú, se túl szomorú írást közölni veletek. Egész egyszerűen csak kiírnám magamból mindazt, ami az elmúlt két évben történt Velünk – így nagybetűvel. A családdal, az egységgel, Anyával, a mindennel. A szobában meggyújtottam az összes gyertyát és…
Teát? Nem, köszi!

Teát? Nem, köszi!

Megmondom őszintén az én feladatom lett volna élménybeszámolót írni az eseményünkről. Össze is gyűjtöttem a szerkesztőtársaim véleményét is, de … valahogy nem éreztem fairnek. Mi nem tudtunk objektíven visszatekinteni a délutánra. Körbelengett minket egy természetes elfogultság egymással, és a magazinnal…
Szentimentális sorok a múltból – még anno ’76-ból II.

Szentimentális sorok a múltból – még anno ’76-ból II.

Ezek a sorok nem most íródtak. Még nagyon régen.Sokáig nem akartam megmutatni, de a múlt elől nem lehet elszaladni.  *** Hurrikán Hurrikánként söpörtél végig a mindennapjaimon.Csend és hiány maradt utánad.Egy nyom.Egy nyom, amit semmilyen eső le nem mos.Lehet az savas, kénes, gyenge,…
la vie en rose.

la vie en rose.

körülbelül kétszáz rózsafajt tart számon a tudomány, de soha nem tudtam megfejteni, hogy a hátadra tetovált pontosan milyen. pedig napokig googleztam, mert akartam róla keresni neked valami hamis információkkal teli cikket, miszerint ez a világ legkártevőbb növénye. nem értettem miért…
szeretethiány-feltöltődés

szeretethiány-feltöltődés

keresi a toll tintáját.nélküle nem tud írni.néha egy-egy önbizalom-hiányos petty.paca.csak a régi kék ék nyomai száradnak benne.bele.de vele bármilyen kacska-ringást.virág nevet.reggeli üzenetet.kedvenc dátumot.emlékek mondatba fűzött textusát.közös fotók mappának kódját.képes magából kiadni.de amíg belül semmi, a semmi nem tud kreálni.kiállni. voltam…