Tágra zárt szem

Tágra zárt szem

Sokszor hallottuk már a mondatot: „Ha Isten becsuk egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot.” Talán közhely és talán erős hit kell ahhoz, hogy az ember bízzon abban, hogy tényleg így van. De az utóbbi időben egyre inkább érzem azt, hogy tényleg mindig nyílik az az ablak, csak néha túl sokáig rángatjuk a kilincset és nem vesszük észre azt, hogy ott vár ránk egy másik lehetőség.

Senkinek sem könnyű az élete… Mi mind, nap mint nap küzdünk valamiért. A jólétért, szeretetért, mások boldogságáért, vagy a sajátunkért. Vannak, akik a túlélésért és vannak, akik azért, hogy épp ne gördüljön le egy könnycsepp se az arcukon.

Újra. Újra megtanultam azt, hogy végtelen lehetőségünk van. Nem, még egyszer hangsúlyozom, hogy nem érdemes a mindennapi szürke mókuskerék miatt bármit feláldoznunk. Mert mindig van egy másik lehetőség. Mindig. Ha épp a munkahelyünkkel van baj, akkor kereshetünk másikat. Ha a magánéletünk fekszik romokban, mindig van lehetőség feléleszteni. De ha valamiért mégsem menne, akkor bizony el kell engedni és a hamvakból valami újat építeni. Nincs olyan, hogy nincs lehetőség. Nincs olyan, hogy nincs tovább. Mindig van valami, amiért érdemes tovább menni. És a sarkon túl tényleg mindig valami jobb vár. Csak sajnos nincs mindig bátorságunk ahhoz, hogy elinduljunk a biztosból – még ha az rossz is – az ismeretlen felé. Mert hisz’ jósok nem vagyunk. Senki sem tudja, hogy mi van a sarkon túl… Csak bízhatunk abban, hogy valami jobb, mint amiben most vagyunk.

Erő. Erő kell ahhoz, hogy elinduljunk és megszereljük azt, ami elromlott. Hogy a helyére tegyünk mindent és ne hullajtsunk több könnyet. Igenis kell, hogy egy kicsit önzők legyünk és a saját jólétünkre gondoljunk. Fogjuk meg a holminkat és induljunk. Induljunk el a sarok felé, majd merjünk befordulni. Fogadjuk be az újat. Ragadjuk meg a lehetőségeket. Még ha nehéz is.

És ha ez megvolt. Sikerült a rosszból kilépni, akkor ne felejtsünk el bocsánatot kérni. Bocsánatot kérni mindazoktól, akiket szeretünk. Azért, amiért a nehéz időkben nem egészen voltunk önmagunk. Adjunk hálát, amiért még ekkor sem hagytak el minket. És talán ami a legfontosabb… Mondjuk el nekik, mennyire szeretjük őket.

Adjunk hálát minden nap az új lehetőségekért. Adjunk hálát a szeretetért. Adjunk hálát azért, amink van, mert bizony másoknak még ennyi sincs.
És még ha az ajtó be is csukódik az orrunk előtt és minden erőnkkel rángatjuk, mert újra ki akarjuk nyitni, legalább egy másodpercre pillantsunk fel. Csak egy másodpercre, hogy észrevegyük a nyitott ablakot.

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/