Találkozások

Találkozások

www.pinterest.com

Hihetetlen érdekes az élet. Ezt mindig is vallottam. Azt is vallottam, hogy az ember életében mindig okkal történik meg a változás. Mindig okkal érkeznek emberek és mindig okkal is mennek el. Azt hiszem, ennek az elfogadását már szinte tökélyre fejlesztettem.

Megtanultam elengedni azokat, akik egyszerűen már nem illettek bele a világomba és bizony én sem az övékbe. Szép lassan, tudatosan. El kell fogadni azt, hogy ők sem, de bizony már te sem vagy az az ember, aki voltál. Jól van ez így.

Nem olyan régen Budapesthez képest, vidékre költöztem. Nyilván ez egy óriási váltás volt, hiszen szinte elölről kellett kezdenem mindent. Beilleszkedés, megszokás, új munkahely, új ismerősök, barátságok. Először azt hittem, el fogok vérezni. Magamat ismerve, aki rettentően fél a változástól, ez egy hatalmas lépés volt. Ha egyedül éltem volna, nyilván ezt a lépést soha nem teszem meg, de hát valamit valamiért.

Korábban már írtam a változásról, ismét eljött az idő, hogy egy picit felidézzem, egy másik köntösben.

Az életem során rájöttem, hogy a változás bizony király dolog, kérdés csak az, megmeri-e lépni az ember lánya. Én megtettem és rengeteget változtam.

Mire is jöttem rá és mit tanultam ezalatt a fél év alatt többek közt?

Első /és talán a legfontosabb/: Sokkal több van benned, mint hiszed. Azt hiszem, a legjobb döntés az, ha megpróbálod mások szemével látni önmagad. Elhinni, hogy értékes vagy, szimplán csak azért, mert az vagy.

www.pinterest.com

Kettő: Motiváció. Ennyi év alatt végre megtanultam saját magamat motiválni. Nem fogok világmegváltó tanácsot adni ezen a téren. Egy szó: akaraterő.

Három: Nem kell magadat senkihez hasonlítani, mert bizony ez nagy butaság. Úgy fejlődsz és abban a tempóban, ahogy tudsz. Szép lassan, de ez meghozza gyümölcsét.

Négy: Ne vegyél mindent a szívedre! Ha így teszel, gyorsan ki fogsz ábrándulni a világból. Csak azt raktározd el, ami igazán fontos.

Öt: Végül mindig rátalálsz azokra az emberekre, akik értékesek számodra. Ha magányos is vagy, ne aggódj, mert eljön a te, a ti időtök.

Plusz egy: Mindig is azt hittem, nem fogok tudni kötni mélyebb barátságokat többé. Tévedtem.  Van, hogy csak egyszerűen megismersz valakit, akivel zsigerből vagy őszinte és nyílt. Csodálatos dolog rátalálni egy olyan emberre, aki mellett végre sem többnek, sem kevesebbnek nem érzed magad, szimplán csak élvezed a társaságát és ennyi bőven elég.

És, hogy végül mit akartam kihozni ebből a cikkből? Talán csak annyit, hogy ne aggódj, hisz minden megvár és minden akkor érkezik meg, amikor helyet kap az életedben.

 

Kiemelt kép: unsplash.com

Szerző:

Beke Patti
"ENNYIT tanultam: valamit mindenki tud; mindent senki sem." /Fodor Ákos/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás