„Talán egy kicsit a könyvem is vagyok” – interjú Kiss Márton új könyve kapcsán

„Talán egy kicsit a könyvem is vagyok” – interjú Kiss Márton új könyve kapcsán

Biztosan sokan emlékeztek még Kiss Mártonra, akiről legutóbb Nem félünk a sötétben című kötete kapcsán adtunk hírt nektek. Nos, az ő tolla nem pihen, és (szerencsére) mondanivalónak sincs híján, hamarosan ugyanis következő könyve, a Vér a vasra is napvilágot lát – és úgy érzem, sok újdonságot tartogat majd mindenki számára. Ennek kapcsán beszélgettünk most – és persze az írásról, inspirációról, nehézségekről, amelyek az alkotási folyamat szerves velejárói. Ízlelgessétek Marci szavait, és remélem, ti is tűkön ülve várjátok majd, sorai hogyan rántanak magukkal ismét egy sötét, hátborzongató és nagyon izgalmas világ berkeibe.

Hogyan mutatnád be az új kötetedet az olvasóknak?

Ez jó kérdés. Felépítését tekintve az előzőekhez képest itt egy regényről van szó, szóval senki ne novellafüzérre számítson, hanem egy kerek, egész történetre. Egyaránt ajánlom az old school dark fantasy-t kedvelőknek, akik visszavágynak a ’80-as, ’90-es évek angolszász regényeinek hangulatába; és azoknak is, akik komplex karakterekre és korántsem sablonos történetre éheznek. Igyekeztem visszanyúlni a gyökerekhez. Nem monumentális, világmegváltó sztorit akartam felvázolni grandiózus csatajelenetekkel, sokkal inkább az egyszerű emberek egyszerű problémáit. A cselekmény magvát nem a fantasy-ben megszokott csodás elemek adják, és mezítlábas lények sem futkároznak gyűrűket hajigálva. Nincsen oldalszámnyi szereplőgárda, és a végletekig összekuszált, majd soha ki nem bogozott mellékszálak – és itt most véletlenül sem az aktuális trendekre akarok utalni (nevet). Jobban kedvelem a mikroképeket, mint a nagy ívű eposzokat, ugyanakkor úgy érzem, a Vér a vasra rengeteg lehetőséget rejt magában. A világ egészét apránként csepegtetem az oldalakra, így az szépen lassan rajzolódik ki.

Miben változtál az előző könyved megjelenése óta?

Felgyűltek bennem olyan érzések, indulatok, benyomások, amelyek elegek ahhoz, hogy nagyobb terjedelemben kiírjam magamból. A novellákban azt szeretem, hogy lehet a lényegre koncentrálni. Valamilyen szinten egyre inkább a minimalizmus irányába haladok, mégis szűkösnek érzem már a novellák nyújtotta teret. Nagyobb szerepet kapott az atmoszférateremtés – bár eddig is fontosnak gondoltam – az üzenet mellett. Több időre van szükség, hogy láttassam, amit szeretnék. Talán a mondanivalóm vált egyszerűbbé, a formája pedig bonyolultabbá.

 

Úgy gondolom, szemmel látható fejlődésen ment keresztül az írásmódod. Tudatos lépéseket tettél ennek érdekében, vagy „csupán” a gyakorlat teszi a mestert?

Én inkább úgy mondanám, hogy kicsit más az, amikor fantasy-t írok. Alapvetően a stílusom nem változik, de vannak a műfajnak olyan sajátosságai, amelyekhez igazodnom kell. Ugyanakkor ezt nem érzem kötöttségnek, sőt, inkább olyan, mint egy iránytű. Azt szoktam mondani azoknak, akik tanácsot kérnek, hogyan fejlődhetnének az írás terén, hogy két dolgot tehetnek: rengeteget írnak és olvasnak. Én igyekszem mindkettőnek eleget tenni, így valószínűleg fejlődtem. Biztos vagyok benne, hogy gyakorlat teszi a mestert, tehát nekem még sokat kell gyakorolnom (nevet).

Mi inspirált? Honnan jött az alapötlet?

Mióta az eszemet tudom, nagy fantasy-rajongó vagyok. A mai napig olvasok ilyen műveket hazai és külföldi szerzőktől egyaránt, és előadásokat is szoktam tartani mind fantasy, mind sci-fi témában. Általános iskola felső tagozatától kezdve írtam fantasy novellákat (bár azokat nem nevezném igazán „írásnak”), és régóta tervben volt már, hogy valami nagyobb volumenűt összehozok ilyen téren. Így mondhatjuk, hogy az inspirációt az olvasmányélményeim és a fantáziám adta, a történet meg már egy ideje érlelődött bennem, időm viszont sosem akadt, hogy a digitális papírra vessem.

A műfajt hogyan határoznád meg?

Fikciós történetek középkori környezetbe helyezve. Regényem esetében, amelyet leginkább a dark fantasy-ágba tudnék besorolni, ehhez a meghatározáshoz még hozzácsaphatjuk, hogy nem mellőzi a sötét hangulatot és a fekete humort. Alapvetően a romatika irodalmának gótikus vonalából táplálkozik, levetkőzve azokat az ideákat, amelyeket a középkorhoz kötött az előbbi XIX. századi korstílus.

E/1. személyben mesél nekünk a főszereplőd. Mennyi hasonlóság van köztetek?

Eddig minden korábbi írásomnál, ahol E/1. személyben meséltem el egy történetet, kijelentettem, hogy a főszereplőt/mesélőt sose azonosítsák velem. Egyfajta technikaként használom, amely segítségével könnyebben bele tudok helyezkedni a történetbe. A Vér a vasra tekintetében úgy érzem, már nem jelenthetem ki ezt olyan biztosan. A narrátori szerepben lévő főszereplőim eddig mindig kívül helyezkedtek a történeten. Részesei voltak, de közömbösek az események iránt. Csak úgy megtörténtek velük a dolgok – úgy működtek a világomban, mint egy nagyon távolságtartó idegenvezető. Ebben a regényemben viszont sok hasonlóságot vélek felfedzni a főhős és köztem. Bizonyos értelemben megmarad a közömbössége – ahogy én is legtöbbször közömbösen szemlélődök a világban –, mégis sokszor reflektál az eseményekre, sőt, a mű egy pontján jelleme nagyban befolyásolja a cselekményt. Azon túl, hogy igyekeztem egy izgalmas történeten keresztül bemutatni egy általam kitalált világot, a könyv egy másik szálán végigkísérhetjük jó pár szereplő jellembeli változását (például a főhős értékválsága, kétségei, lelki átalakulása a mű végére). Ezek olyan pontok, amelyek mostanában foglalkoztatnak, amelyek miatt azt tudom mondani, ez kicsit én is vagyok. De a főbb szereplők legtöbbjénél ez így van. Talán egy kicsit a könyvem is vagyok.

Kiket szeretnél megszólítani a könyveddel? Változott a célcsoportod?

Mondanám, hogy elsősorban a huszonéveseket célozzák meg az írásaim, de eddigi tapasztalataim alapján nem tudnék konkrét célcsoportot megnevezni. A legkülönbözőbb életkorú emberek olvassák a műveimet, és úgy vettem észre, hogy az életkor tekintetében a fantasy-olvasók tábora is egyre szélesedik. Mintha reneszánszát élne a szórakoztató irodalomnak ez a fajtája, persze nem abban a minőségében, ahogy korábban.

Ebben a szövegben is érezhető egyfajta baljóslatú, kissé sötét atmoszféra. Ez az írásaid egyedi sajátossága?

Úgy gondolom, hogy igen. Általában véve a világlátásom sem sokkal vidámabb. Azért is áll közel hozzám a dark fantasy, mert sokkal reálisabbnak érzem azáltal, hogy körüllengi valamilyen nyomasztó sötétség. Viszont nem hiszem, hogy ez teherré válna a befogadó számára. Az első kötetem, az Éhség olvasói közül sokan mondták, hogy annyira rájuk telepedett a könyv hangulata, szinte beleborzongtak. A Nem félünk a sötétben esetében ez fokozottan igaz volt. Olyan emberrel is találkoztam, aki egy darabig nem is mert belekezdeni, mert úgy gondolta, nagyon le fogja húzni a hangulatát. Végül persze nem bánta meg. Jelenlegi könyvemen talán már az érezhető, hogy ez a sötét atmoszféra – ahogy te nevezted nagyon találóan – kevésbé fojtogató, a szereplők sorsa kevésbé kilátástalan.

Mennyi idő alatt született meg a történet?

Sok-sok novella előzte meg, amelyeket beleépítettem, így igazán nem tudnám megmondani. Amikor nekiálltam (2016 legvégén), akkor teljesen új alapokon kezdtem el a történetet, teljesen friss ötletek alapján. Akkor rengeteget írtam. 2017 tavaszán a munka és egyéb elfoglaltságok miatt kicsit félre kellett tennem, de a vázlatok akkor is készülgettek. Nyáron, amikor be tudtam fejezni, az utolsó százötven oldal csak úgy kirobbant belőlem. Talán nem is baj, hogy eddig nem tudtam összehozni semmi nagyobb kaliberű fantasy-művet. Ennek ott, akkor kellett megtörténnie.

Mikorra várható a megjelenés?

Ha minden a terv szerint halad, akkor tavasz végére. Akkor egy könyvbemutató keretében, később pedig online is hozzá lehet majd jutni a regényhez.

Mik a következő terveid, céljaid?

Először is szeretném, ha időben kijönne ez a könyv. Nagyon várom már a visszajelzéseket, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni az olvasótábornak. Úgy izgulok, mintha én még nem is olvastam volna (nevet). Tényleg úgy érzem, hogy jóra, érdekesre sikerült. Tervem szerint nyáron nekiállok a folytatás írásának. A munkacím és a történet nagy vonalakban már megvan – a Vér a vasra alapvetően magában hordozza a folytatás lehetőségét. Célom továbbra is ugyanaz, mint eddig: valami tartalmasat, de szórakoztatót alkotni.

 

Köszönöm az interjút!