Tanár Úr a leckét tudom, kérem…

Tanár Úr a leckét tudom, kérem…

…hányast kaptam, átnéz rajtam… – énekli Rúzsa Magdi a Beteg a világ című dalban, ami személy szerint az egyik nagy kedvencem.

Valahogy úgy érzem, hogy ez a két sor írja le leginkább azt, hogy hogyan állunk Isten, sors, Univerzum – kinek milyen elnevezés tetszik- színe előtt a tanulást illetően. Mert folyamatosan kapjuk a leckéket, aztán megkérdezik, megtanultuk vagy sem?! Ha nem, akkor megkapjuk újra és újra, egészen addig, amíg meg nem tanuljuk. Ha tudjuk, akkor kapunk egy másikat.

Csakhogy itt nincsenek osztályzatok, nincs olyan, hogy egy kettessel átmész… Olyan van, hogy egyes leckébe belehal a lelked egy-egy része mire azokat megtanulod. Ezek a leckék, azok, amikor el kell engedned embereket, amikor újra kell kezdened, amikor rá kell jönnöd, hogy egyedül te felelsz az életedért és soha nem okolhatsz másokat, akkor sem ha az könnyebb. Amikor meg kell tanulnod újra bízni emberekben, de nem mindenkiben. Amikor meg kell tanulnod újra szeretni, mert rájössz, hogy csak az húzhat fel a mélyből.

Ezek a leckék a legnehezebbek, ezekhez rengeteg idő kell. És tapasztalat. Azokból tanulunk a legtöbbet, persze csak ha elég figyelmesek vagyunk. De ugyanakkor ezek azok a leckék is, amelyek a legtöbbet fejlesztenek személyiségünkön, amelyek által a legközelebb kerülhetünk Önmagunk megismeréséhez. Tehát ezek a mi igazi leckéink.

De persze vannak könnyebb leckék is, ezek mind-mind teljesen hétköznapi szituációk, amelyeket észre sem  veszünk, mint mondjuk egy lekésett busz, egy elromlott háztartási gép vagy bármi olyan dolog, amelyről nem is gondolnád, hogy valaminek a része lehet.  Pedig hidd el, ezek sem ok nélkül történnek, mindennek megvan a maga oka, miértje. Csak nem mindig látjuk. De ezek apróságok.

A nagy csatákat a nehéz leckéknél vívjuk. Elsősorban Önmagunkkal.  És igen,  amikor egy lecke végére érsz, senki nem fogja  azt mondani, hogy gratulálunk, Ön sikeres vizsgát tett, vagy épp, hogy sajnáljuk, ez most nem sikerült, kérjük, jöjjön vissza a következő alkalommal.

De hidd el, érezni fogod, hogy megvan a „kettes” avagy sem. Ha igen, akkor megnyugszol, valahol belül érzed, hogy minden a helyén van, és tudni fogod, h eddig mit rontottál el.

Ha nem, akkor nyugtalan leszel, nem találod a helyed, és igen újra meg fogod kapni ezt a feladatot, hogy újra átnézhesd, hogy végre megtaláld a hibát benne és kijavítsd.

Szóval az életben nincsenek jegyek, nincsenek számok. Feladatok vannak és döntések. Te hogy döntesz, fejlődsz vagy megbuksz?

Kövessetek minket facebook oldalunkon is.

Szerző:

Bonyolult ember, egyszerű döntésekkel, őrült érzésekkel