Társaink egy lakatlan szigeten

Társaink egy lakatlan szigeten

Ilyen-olyan módon visszatérő kérdés az életünkben, hogy mit vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre. Talán ez az édesen borzongató „mi lenne ha”-érzés bújik mögé, vagy a gondolat misztikuma okozza: titokban szeretünk eljátszadozni a fantáziaképpel, amint magunkra maradva ülünk, homokba süppedő lábujjakkal, és csak a tenger bánatos morajlása bizsergeti a bőrünket. Közel s távol senki, így teljesen elengedhetjük magunkat, félre dobva minden belénk rögzült konvenciót, szokást, félelmet és gátat. Nem kell megfelelnünk, nincsenek figyelő szemek.
Nos, én a dolog praktikussági, higiéniai és egyéb tényezőit sutba dobva eljátszadoztam a gondolattal, magányomat milyen olvasnivalóval próbálnám enyhíteni, ha lehetőségem lenne választani. Elvégre ki tudja, milyen hosszú ideig lennék kénytelen a pálmafák közt, kókusz bikiniben éldegélni, ezért mindenképp olyan könyvekre lenne szükségem, amelyeket akárhányszor képes lennék újra és újra végigböngészni.
Természetesen néhány szerkesztőtársam véleményét is kikértem a témában, és úgy döntöttünk, fényképes dokumentációval illusztráljuk, ki melyik köteteket tömködné a képzeletbeli bőröndjébe…
Ha teljesen őszinte akarok lenni, órákon át tartó válogatás után is képtelen lennék kizárólag öt kedvencet választani, ám most némiképp „megkönnyítette” a helyzetem, hogy nincs velem az összes könyvem. Így tehát a fizikailag is elérhető kínálatból őket tenném a csomagomba, mert mindegyiküket különös kincsként őrzöm.

könyvek

A szél árnyéka és a Ne bántsátok a feketerigót! mély szerelem volt a legelső mondattól fogva, amely azóta ragaszkodássá szelídült. Az Időutazó felesége egy keserédes, fájó sebet kapargat; Anna Gavalda viszont az első találkozáskor nem váltott ki belőlem semmi különöset. Furcsa az élet, mert amikor még egyszer belekezdtem, az Együtt lehetnénk teljesen hozzám nőtt. Az Ahol megszakad pedig friss kedvenc, de mindenhová magammal hordom, miért ne jönne a szigetemre is?

Kriszta:

kriszta
A Világteremtő művészetet azért választottam, mert a művészet mindig is jelen volt az életemben, ebből táplálkozom; az Ez is elmúlik pedig egy új felfedezés, nemrég kezdtem el olvasni. Márai, Fodor Ákos és Anna Gavalda a kedvenceim közé tartoznak, tőlük mindig szívesen olvasok: Anna Gavalda könnyedebb hangvételű, míg Márainak igazi mélyen szántó gondolatai vannak. Fodor Ákos egyfajta unikum számomra, imádom a haikuit, gyakorlatilag évek óta gyűjtöm őket.

Rose könyvei:

rose

Niki:

niki
Nem szeretek kedvenc dolgokat választani, annyi szép és jó dolog van a világon, hogy azt kár korlátozni, de azt hiszem, ha most kéne mennem, akkor ezeket a könyveket kapnám fel és vinném magammal. Semmi bonyolult nincs a választásomban, ezek a kedvelt szerzőim legutolsó általam leginkább marandó nyomot hagyó kötetei. A regényeket mindenképp arra használnám, hogy kikapcsolódjak, ezek olyan történetek, amiket nem lehet megunni és többszöri újraolvasáskor is tudnak adni. A Füves könyv és a Könnyek útja pedig segítene más szemszögből láttatni a történéseket, előbbi szerintem olykor meg is nevettetne. Remélem, a többiekkel egy szigetre kerülünk és tudnak még könyveket kölcsön adni. ;)

És ti melyik öt könyvet választanátok? 🙂 Ha van kedvetek, küldjetek egy fotót a lendulet.magazin@gmail.com e-mail címre, mi pedig közzé tesszük facebook oldalunkon.

 

 

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."