Tartósított pillanatok – Interjú Bondor Orsival

Tartósított pillanatok – Interjú Bondor Orsival

Múlt héten bemutattam nektek egy lányt, aki két kézzel ragaszkodik a múltjához és minden egyes pillanatot tartósítószerrel von be, hogy mikor (akár évek múlva) kedve tartja, csak előkapja a raktárban porosodó üvegcsék közül és visszaidézze azokat a pillanatokat melyek olyanná formálták amilyen ő most. Vagy amilyen akkor lesz..

Kevés olyan embert ismerek, aki ennyire ragaszkodna a múlthoz. Aki ennyire szeret benne élni. De mi mind mások vagyunk. Van, aki a jövő felé fordítja tekintetét és van, aki a múlttól érzi önmagát és életét teljesnek, biztonságosnak. Orsi ilyen. A múlt kell, a múlt meghatároz. Van aki könnyebben elereszti, de ő két erős kezével fogja…

“Kérlek, fagyos köd, konzerváld ezt a belső ragyogást.”

Bondor Orsi

Bondor Orsi

Ismerjétek meg jobban Orsit!

Mióta foglalkozol írással?

A blogomat alig 3 éve írom, előtte hosszú évekig viszont naplót írtam. Szóval lényegében amióta megtanultam írni, írok.

Mi az, ami inspirál?

Írásra inspirál, ha a világban vagy magamban felfedezek valamiféle paradoxont, amiről aztán (ön) ironikusan elfilozofálgathatok, beburkolhatom szimbolikus jelentésű mondatokba, rágcsálhatom a szavakat ameddig csak a kedvem tartja. De az is igaz, hogy az ihlet akkor jön, amikor mélységesen rosszkedvű vagyok vagy szorongok valami miatt.

A blogodnak voltak “előzményei”? Régi napló, esetleg irományok a fiók mélyén?

Az első naplóbejegyzésemet 6 évesen írtam egy színes, illatos lapú füzetbe. Nem is tudom mi miatt jegyeztem le egy átlagos napom eseményeit, de aztán megtetszett, hogy a sorokat visszaolvasva időben és térben visszarepülök, és újra át tudom élni a múltbéli érzéseimet.
Azt hiszem ez nagyon megtetszhetett akkoriban, konzerváltam magamból egy részt. Sokáig, hosszú évekig naplót írtam és tartottam kulcsra zárva a teleírt füzetkéket. Később rájöttem, hogy a szavakkal és szórenddel kísérletezve esetleg leírhatok dolgokat úgy is, hogy ismeretlen ember számára is átjöjjön az íráskor érzett hangulatom.

Milyen hatással volt rád és a környezetedre az, hogy írással kezdtél foglalkozni?

A közvetlen környezetem nem foglalkozott különösebben azzal, hogy naplót írok, s (szerencsére) máig nem tudom, hogy szüleim titokban elolvasták-e őket vagy sem. Volt egy időszak azonban, amikor megtiltották, hogy írjak, mert úgy gondolták, káros hatással van rám az emlékeim újra-és újra átélése. Amióta nyilvános blogom van, valószínűleg beleolvasgatnak a soraimba, de sosem beszélgetünk róla, s ezt nem bánom. Talán attól félek, hogy kevésbé lennék őszinte, ha arra gondolnék, hogy a szüleim mindent elolvasnak. Talán ez még ilyen gyerekes berögződés, de nehéz tőle megszabadulni. A húgom és a barátom kivételek ez alól, előttük nem szégyellek semmit és tisztában vagyok vele, hogy rendszeresen elolvassák, amit írok.

Milyen témában írsz a legszívesebben?

Nincs meghatározott kedvenc témám, arról írok ami  és ahogy eszembe jut, azt hiszem ez amatörizmusra vall.

Mi az a plusz amit az írás ad neked? Szerinted miért érdemes csinálni?

Az írásom fő oka még mindig a visszaolvasásból származó öröm. Mivel visszajelzést az olvasóktól (már ha akadnak egyáltalán) nem nagyon kapok, muszáj magamat vállon veregetni néha “nahát, ez a bejegyzés nem is olyan rossz”.

Nekem azt mondtad, hogy már nincs mit titkolnod. Régen volt? Miért nem vállaltad fel a neved? Van ennek valami különösebb oka?

Anonimitásba azért burkolóztam, mert féltem, hogy valaki illetéktelen a soraim elolvasása után rájön mennyire instabil, hibbant, összeszedetlen  és időnként beteges gondolatokkal küzdő ember is vagyok valójában. Mára meg rájöttem, hogy aki igazán ismer, az nagyon is jól tudja mindezt, aki meg nem, annak meg teljesen mindegy.

Vannak a jövőre nézve írással kapcsolatos terveid?

A napokban kezdtem egy újabb blogot írni, visszatérve a naplós stílushoz: hosszú, részletes bejegyzések az elmúlt napról. Kezdetleges fázisba van még, és a célja főleg az, hogy kicsit eddzem magam a mondatszerkesztésben, csiszolódjon a stílusom, hogy majd ha egyszer, évek múlva rálelek egy megfelelő témára, gond nélkül tudjak róla írni egy kisregényt.
Egyetlen konkrét tervem van csupán: a dédmamám életét leírni egy diktafonra felmondott hanganyag alapján.

Van kedvenc íród/költőd? Ki az és miért?

Az évek során több író műveinek olvasása után gondoltam, hogy ” ha író lennék, pontosan így írnék”. Legújabban Haruki Murakami új könyvének (A színtelen Tazaki Cukuru és remeteévei) stílusa tetszik, főleg az, hogy az általam úgy szeretett átlagos mindennapok sztereotípikus történéseit  megfelelő részletességgel írja le ahhoz, hogy pontosan átjöjjön a nemes egyszerűségben rejlő csodaszép monotonitás.

Köszönjük Orsinak a válaszokat!

Kapcsolódó linkek:

Cikk: https://lenduletmagazin.hu/jegyet-vennek-idoutazasra-bemutato-bondor-orsirol/

Blog: http://sashleyslullaby.blogspot.hu/

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/