Mindenkinek van legalább egy olyan élménye róla, amire csak ha rágondol, beleborzong. Szenvedélyes “falhoz szorítós”,romantikus “szabadban elcsattanós” vagy éppen sötétben, diszkófényben”borgőzös”. Ha megkérdeznénk a világ nőnemű, de talán már hímnemű egyedeit is, hogy tudna-e élni nélküle, biztosan nemmel felelne. A top 10-ben is bombabiztos helye van. Már biztosan kitaláltátok, hogy a csókról beszélek.
De most nem a testiségről fog szólni ez a cikk. Hanem arról a bizonyos görög mitológiai alakról, aki engem is homlokon csókol néha. Mostanában egyre többször. Volt, aki megkérdezte, mi az, ami inspirálni tud. Nehéz erre válaszolni. Elég hozzá néha egy elejtett szó, egy történet, ami felháborít. És ott van még a “hiány”. Ezt ne úgy képzeld el, hogy valami az én életemből hiányzik. Ezt általában úgy tudnám körülírni, hogy más alkotók és saját magam felé táplált hiányérzet. Egy konkrét példával szemléltetve: biztosan veled is megtörtént már, hogy olvastál valamit és hiányérzeted támadt. Mintha az író nem is ezt akarta volna mondani. Mintha valami még hiányozna. Mintha te ezt máshogyan írtad volna. Vagy hiányzik egy szereplő, hiányzik egy mozzanat. Ami a te fejedben megvan és lehet, hogy a szerző fejében is élt, mégsem került oda a papírra. Hányszor álmodozol magadban, hányszor beszélgetsz magaddal egy nap? Én sokszor. Minden gondolatomnak a fejemben van értelme. Szépen meg van fogalmazva. Olyan, mint egy izgalmas, letehetetlen könyv. Mégis, ha leírom, nem működik. Elszáll a varázslat. Mintha csak egy másolat lenne, olcsó lenyomata a fejemben folyton mozgó áradásnak. Mintha azzal, hogy elkezdem bepötyögni, az a valaki legbelül direkt lekapcsolná a villanyt. Sosem az lesz belőle, amire eredetileg gondolsz. Ez az a bizonyos “hiány” érzés, ami alkotásra sarkall. Hogy kiadjam, ami legbelülről jön. Ha egyszer sikerül, akkor megnyugszom majd.
Kép: www.pinterest.com
Ha sikerül, mikor visszaolvasod, közben bólogatsz, hogy ” na igen, pontosan így akartam leírni”. Amíg nem érzed így, mindig hajt majd ez a hiányérzet. Ami jó, hiszen így mindig újabbat és újabbat fogsz alkotni. Emellett remélem,hogy mindenki mást olvas majd ki belőle. A lényeg, hogy megtaláld a rád vonatkozó részt. Ami összeköt velem és az összes többi emberrel ebben az elhidegült világban. Elég szomorú lenne, ha mindenkinek ugyanazt jelentenék az írásaim.
Például ilyen az igazi művészekről alkotott képem is. Biztos most sem úgy fogom leírni, ahogyan valójában képzelem. Kislánykoromban ők olyanok voltak, mint a mostani nagytudású egyetemi professzorok, akik prédikálták az értékeket. Akiknek mindig mindenre volt egy idézet a fejükben és azt jókor, jó helyen sütötték el. Akik szép ruhákban jártak és megvolt mindenük, szakmai és magánéleti elismerés. Akik otthon vidáman, nyugodtan, zavartalanul tudtak alkotni. A mostani idők művészeire inkább már úgy gondolok, hogy mindig lyukas a zoknijuk, sosincs idejük semmire, a gondolataikat két kávé között gyorsan lejegyzik…vagy éppen a Margitszigeten elmélkednek egy elhagyott padon, mindig a nagy műről álmodoznak, ami vagy elkészül, vagy nem…de emellett nincsenek otthon befizetve a számláik.
Persze vannak sokkal földhözragadtabb múzsák is, amik megcsókolnak. Egy-egy ember, aki nem úgy szól hozzád, mint mások, a kisbabáid, akik viselkedésükkel minden egyes nap témát szolgáltatnak, egy-egy üzenet olyanoktól, akikről már régen nem hallottál és most hirtelen visszajelzéseket adnak neked. Néhány elejtett szó képes hatni a képzeletre és olyan történetet varázsolni belőle, amit talán még sosem írtak meg. Úgy legalábbis nem, ahogyan te képzeled.
Persze ez sem sikerült úgy, ahogy megálmodtam. Remélem, azért ti megértitek a lényeget.
Kiemelt kép: www. pinterest.com
