Megmondom őszintén az én feladatom lett volna élménybeszámolót írni az eseményünkről. Össze is gyűjtöttem a szerkesztőtársaim véleményét is, de … valahogy nem éreztem fairnek. Mi nem tudtunk objektíven visszatekinteni a délutánra. Körbelengett minket egy természetes elfogultság egymással, és a magazinnal szemben is. Éppen ezért olvassátok szeretettel lakystrajk beszámolóját, akinek ezúton is szeretnénk ezt megköszönni! Legközelebb vendégünk egy Vicére! 😉
Igen, én is lájkoltam az oldalt. Attila (pupillatágító) miatt. Attilát ballonkabátban láttam először egy buliban. Sofőr voltam. Zsuzsit rám bízták, próbáltam őt szabadítani Attila bűvköréből – nem sikerült. Azóta már jegyben járnak. Ahogy mondani illik, „felköltöztek” Pestre. Ha én is „feljövök” (ami nekem, a Felvidékről igazából „le” – de ezt most hagyjuk), szóval, amikor itt vagyok, röffenünk. Ez a teadélután is egy röffenést legalizált. Attila hívott meg az eseményre. Azt mondta, teadélután. Bemutatkozós, ismerkedős, játszogatós… majd kialakul. Teát nem kértem, én vicés vagyok. Vice mellé viszont kaptam valamit.
„Megjárta Ausztráliát és a Lendület miatt jött haza. Mert hisz benne.” – jutott eszembe Attila rövid ismertetője, miközben Timi épp nyolcadikos füzetét mutogatta és mesélte, hogy már akkor is volt neki egy „költők társasága”.
Intermezzóként egy korrekt kis „ezek vagyunk mi, ezek a statisztikáink” prezentáció–különös tekintettel a portál színvilágának problematikájára. Ami egy majdnem csupa-lány-formációban érthető és állandó önvizsgálatot érdemlő tematika. (Hadd jegyezzem meg, ez a zöldes-kékes akvarell, tényleg jobb a pinknél.)
De visszatérve a „költők társaságára”. A csapat szemtelenül fiatal, lelkes és energikus. A 21. század netes vívmányainak köszönhetően az elgondolás működtethető és működik. De ami a legfontosabb: hisznek abban, amit csinálnak. Sőt, nemcsak hisznek benne, élvezik is. Ahogy azt többen el is mondták: nekik a „magazin lendít a mindennapok mókuskerekén” (micsoda szókép, mi?). Interjúkat készítenek ismert és ismeretlen alkotókkal, beszámolókat tesznek közzé eseményékről, kiadványokról és legújabb vállalásként klasszikusokat hoznak közelebb hozzánk.
Sajnáltam, hogy valódi beszélgetés helyett sablonkérdésekre válaszoltak: szépen, sorjában, az asztal mögül, a sarokból. Valódi ízelítőt csak Donáta és Attila művészetéből kaptunk… de! Számomra akkor és ott tört meg a jég. Akkor hittem el, hogy ez több, mint unaloműzés vagy kiválasztottság-tudat hajtotta tenniakarás. Ezek a srácok alkotók. Alkotók, akik még tudják, milyen „nem felfedezettnek lenni”. Segítik magukat, egymást és másokat.
Skacok, a hit mellé csupán egy valamit: töretlen Lendületet!
U.I.: Meg legközelebb egy vice-délutánt.
Fotók: Bényei Zoltán
