Tippek kritikára éhezőknek I.

Tippek kritikára éhezőknek I.

Újabb kérdést kaptunk az egyik  olvasónktól.

“Kedves Lendületesek! Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan lehet szakmai kritika alá vetni az írásaimat? Beküldeni irodalmi folyóiratoknak? Sokat segítene, ha tudnám, hogy akiket olvasok, mit gondolnak arról, amit írok.”

Mikor elvállaltam a cikk megírását, kicsit megijedtem, hogy miről is fogok  pontosan írni, hiszen nagyon kevés olyan platformot ismerek, ahol az alkotók megfelelő szakmai támogatásra találhatnak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi segítséget fogok kapni, és hogy milyen széles a paletta ezen témában.

Először egy Facebook csoportban érdeklődtem. Bár a csoport elsődleges célja az írástechnika és az ezzel kapcsolatban felmerülő problémák, bátorkodtam a kérdést nekik is feltenni. Sok tanácsot kaptam, valamint megkeresett Varga Bea, aki a Könyvmolyképző szerkesztője és tehetségek felkutatásával foglalkozik. (A kiadó fantasztikus lehetőségekkel kecsegtető pályázatáról, az Aranymosásról, a következő cikkben fogok részletesebben szólni). Bea remekül összefoglalta nekem, hogy milyen fórumokhoz, oldalakhoz tud fordulni az, aki véleményt szeretne kapni műveiről. Nem lehetek elég hálás neki azért, hogy ennyire áttekinthető, alapos választ kaptam tőle. Ezért úgy döntöttem, hogy mindazt amit írt, némi kiegészítéssel megmutatom nektek.

varga bea - on sai

Varga Bea

Amennyire látom, három nagy irányból szerveződnek az írós közösségek. Vannak a szépirodalmi rétegből induló kezdeményezések, a sci-fi és szerepjátékos fantasy életből, illetve a fanfiction rétegből. Ezek mind másképp gondolkoznak, más a belső működési mechanizmusuk, és ami érdekes, irodalmi szinten is egy alapvető nyelvi mérce megugrása után mást tartanak értéknek.

Azt gondolom, egy kezdő szerzőnek mindenhol érdemes téblábolnia, mert így lesz sokszínű az eszköztár. Viszont később, ha eléri az erős amatőr szintet, akkor már jobb választani, hogy hol akar érvényesülni, mert a kiadók, újságok bizony képben vannak a félprofik kapcsán, noha ez “kívülről” nem látszik, sejtelme sincs egy szerzőnek, hogy amikor kopogtat, lehet, hogy azért kap gyors választ a kéziratra, akár igent, akár nemet, mert a szerkesztő figyelmét már jóval korábban felkeltette. (Érdemes tudni, hogy igen-igen kevés jó író van idehaza, akivel nem izzad vért a szerkesztő, és aki évi egy regényt stabilan le tud tenni az asztalra. Minden kiadóban örülnek a zseniknek, de idegbajt kapnak a nyomuló, egoista kezdőktől.)

Az írós közösségek maguk is többféle módon működhetnek, sokszor maga a módszerben benne vannak az előnyök és a hátrányok.

1. Nyílt weblapok
Az ilyen weboldalak körül rengeteg szerző van, és nagyon jó a nyitottság, a szabad csatlakozás, de idővel mindenhol kialakul egy keményebb mag, és onnantól kezdve a belsősöket szeretgetik, az újakat viszont elég keményen értékelik, vagy kissé ignorálják. De ha új valaki, be tud kerülni a közösségbe, ha sokszor hozzászól más írásához, és értelmesen

(Amit a lentiekben a csoportokról írok, az nem általános igazság, hanem szimplán csak a saját tapasztalatom, az is lehet, hogy másoknak más a benyomása.)

– Karcolat.hu – ez sf/f életből származik, így a fantasztikummal foglalkoznak többet (de nem a misztikus-romantikával!). Erőssége, hogy a nyelvi rész és a logika hangsúlyos. A dramaturgiával kevesebbet foglalkoznak. Mivel sok a férfi, néha kissé nyers a modor is, meg néha hm, kissé furák az adminok, de aki bírja türelemmel, annak jó indulási pont lehet, ha fantasy szerző.

Tollal.hu – ez inkább a valós életről író írók csapata, bár sokféle írást fogadnak ők is. A véleményezés inkább ismeretségi alapon megy, és egymás becsülése a lényeg, nem annyira szakmai dolgok. 40 feletti korosztály is jelen van.

Merengő – http://fanfic.hu/merengo/index.php – ez egy hatalmas fanfiction oldal, ahol a legtöbb írás az, de mellette önálló sztorikat is fel lehet tölteni. Nagyon sok a fiatal, és nagy a lelkesedés, rengeteg a romantikus, misztikus-romantikus írás. Az első vélemények fogadására, barátok szerzésére jó hely lehet.

– Az Imagine is fan oldal félig, nagyon aktív az élet, itt talán jobban megjelenik a 20 év feletti korosztály is, és rendszeres a belső pályázat.

– a Töviskapu oldal is komolyabb, nagyon sokféle írás van, felnőtteknek is, és alapos véleményeket lehet kapni. Ez is fanfiction csoportból származik, de eléggé elszakadtak már tőle.

tumblr_m9ky43L4Yl1qc0i43

tumblr.com

2. Zárt közösségek
Vannak olyan írós csoportok, melyek nem ennyire feltűnően működnek, de mivel kisebbek, ezért intenzívebbek is.
Néha csak szerzők csapatot alkotnak, és így kezdenek bele, ilyenkor előfordul, hogy egy fejlődési pont után hülyeségeket erősítenek meg a másikban. Máskor egy-egy szerkesztő vagy, profi író a középpont, itt megesik, hogy egy ember ízlése formálja a közt.. De olyan is előfordul, hogy könyvtár vagy iskola a gyűjtőhelye, talán ez a legváltozatosabb:Irka – ez a gödöllői könyvtár írós csapata – nagyon sokszínűek, minden korosztály jelen van, és rendszeresen hívnak írástechnikai előadókat, jártak náluk költők, prózaírók, sőt, én is, amikor a regényírásról beszéltem és a pályázatokról. Pestről kb 50 perc, megéri kinézni. Lila köd – ők inkább szépirodalmi felolvasást tartanak, náluk nem jártam, csak jókat hallottam.– Delta műhely – ebbe nem lehet felvételizni, 10 éve létezik, én is innen indultam, és ma már a legtöbb tag író, szerkesztő, lektor. De a Kéziratok éjszakájának nyertese eljöhet a nyári írós táborba.3. Fanzinok, főleg srácoknak:Lidércfényitt orkoktól kezdve bármilyen őrült fantasy téma megjelenik, inkább férfiak publikálnak benne, vagy fiús témákról író lányokMeztelen ügynökez még fiúsabb, és néha kissé polgárpukkasztó, és főleg fantasztikum van4. Alapítványok, egyesületek, újságok:– SpiritArt újság, ez a Karcolatból nőtt ki, és ők papírkiadást is próbálnak csinálni, antológiákat megjelentetni, fantasztikummal foglalkoznak.*Avana Egyesület – csak sci-fi, a Zsoldos-díjat és a Preyer-díjat osztják. A kezdő szerzőknek a Preyer érdekes, mert aki ír a pályázatra, az pár sor véleményt kap a műről.
– Kéziratok éjszakája – ez évi egyszeri élő véleményezés, ahol profi írók, szerkesztők vannak, az sfmag.hu csinálja, és fantasztikummal foglalkoznak.– JAK – aki csak szépirodalommal szeretne foglalkozni, annak nagyon ajánlom, antológiákat adnak ki, nyári írós táborokat, előadásokat szerveznek.
73d4815347bc3387bdaada2444154706

tumblr.com

5. Kiadók
A különböző kiadók máshogy gondolkoznak a kezdő írók kapcsán. Általában pályázaton keresztül várják az írásokat, ezért érdemes a pafi.hu irodalmi részét figyelni. Véleményt túlterheltség miatt nem adnak.

Nálunk, a Könyvmolyképző kiadónál kissé más a dolog, egy többlépcsős rendszert csináltam. (A szépirodalom nem a mi terepünk, de a szórakoztató irodalom igen, és még a meseírás is.)

– Világ bétái egyesüljetek facebook csoport – egy munkacsoport, ahol a szerzők egymást véleményezhetik

Irodalmi pályázatfigyelő fb csoport itt sokféle pályázat van, ki tudja magát próbálni mindenki

Irodalmi Boncasztal fb és blog – ez egy kb 8 éves projekt, amit most folytatunk, külföldi írástechnikai anyagokat fordítunk, ha engedélyt kapunk a szerzőtől. Rengeteget lehet tanulni belőle, mindenkinek ajánlom.

Aranymosás weboldalAz év első felében a regénypályázat fut, lehet véleményezni, és meg lehet nézni, milyen művek kapnak végül kiadási ajánlatot. Az év második felében novellák kerülnek ki, írástechnikai játékokat tartok.

Vannak fizetős lehetőségek, ilyenkor a kiadótól “szerkesztőt bérelnek” külsősök. Ilyen az Íróiskola, ami 8 hetes távoktatás, és van Ifjúsági kurzus, illetve a felnőtteknek Alapozó, Párbeszéd, Leírás (később lesz Dramaturgia I.- II, ha végre megírom a tananyagot. ) Illetve van a Kéziratszerviz, ahol profi véleményt lehet kapni egy adott műről. Ezeket nem részletezem, minden info az Aranymosás oldalon megtalálható. Elég nehéz a bekerülés.

6. Írástechnikai könyvek
Nagy gond, hogy kevés a magyar könyv, vagy nem lehet kapni.

– Steele: Kezdő írók kézikönyve és Gesing: Kreatív írás egész jó, és tárgyalja az alapokat.
– Egyéb érdekes írós könyvek: King: Az írásról (önéletrajzi, nem annyira konkrét írós tanácsokkal) Egri Lajos:A drámaírás művészete (ezen alapulnak a filmes dolgok), Umberto Eco: Öt séta a fikció erdejében (kissé nehéz, inkább bölcsészeknek ajánlom).

– Meseíróknak: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, illetve a Mese morfológiája (mindkettő kissé életidegen, de azért érdekes).

– A szakmáról jó áttekintő a Szerkesztők és szerzők kézikönyve (nyomdai dolgok, kiadók belső szervezeti rendje)

– Év végére valószínűleg megjelenik a Könyvmolyképzőnél a gyakorlókönyvem is, amiben részletesebben tárgyaljuk a nagy írástechnikai témaköröket, feladatokkal együtt.


Csak egyetlen irodalmi portállal egészíteném ki a fenti sorokat. Ez pedig a Görbe Kör, aminek egykoron jómagam is tagja voltam. Szerettem nagyon oda tartozni, főleg, hogy az elődjén, a ma már nem létező GothArt-on kezdtem el írni. Nagyon sokat köszönhetek tehát a csapatnak. Nem tudom, hogy most merre tartanak, de én kaptam jócskán kritikákat anno, amelyeknek nagy része kulturáltan volt megfogalmazva, és építő jellegű volt. Valamint nagy előnye az egykori anyaoldalával szemben, hogy van egy kisebb felvételi, tehát nincsenek, vagy csak elvétve vannak nem oda tartozó emberek.

A cikk folytatásában Csabai Márk közreműködésével fogok írni a jelenvagyok.hu-ról. Sárközi Erika az Aranymosás során szerzett tapasztalatait osztja meg velünk.  Továbbá a Merengőről is megtudhattok néhány információt.

Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy aki írni szeretne, és meg akarja mutatni magát, tudni véli merre, hová tart, min kellene javítania, annak számtalan lehetősége nyílik rá. Nagyon-nagy előnyük ezeknek az oldalaknak, hogy azonos érdeklődésű embereket hoznak össze, barátságok, ismeretségek köttetnek. Így én mindenkit arra bátorítok, hogy vegye elő a fiókban őrzött írásait és merje meg mutatni magát, mert biztos vagyok benne, hogy megéri.

További linkek:
JAK-József Attila kör: http://www.jozsefattilakor.hu/
Görbe Kör: http://gorbekor.hu/


*A cikkben javítás történt (2014.06.27)

SpiritArt újság, ez a Karcolatból nőtt ki, és ők papírkiadást is próbálnak csinálni, antológiákat megjelentetni, fantasztikummal foglalkoznak.”
Javítás:
SpiritArt Egyesület, nem újság. A rendszeresen megjelenő magazinja a Lector Magazin – a következő szám hamarosan várható. És nem “papírkiadást próbál csinálni”, hanem jelenleg megjelent két könyv – egy novelláskötet és egy fantasy regény, szerkesztés alatt áll további három kötet -, és a Lector Magazin eddigi számaihoz is hozzá lehet jutni papír formában – amennyiben még maradt példány a régebbiekből.
(A javított információkat Varga Tamás József – Craz tudatta velünk.)

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.