Mintha tudnám, melyik időben vagyok…
Ha tudnám, merre folynak el a napok…
Csak tudnám, hogy meddig töltöd még azt a vizes poharat…
Kicsordul, mint a maga pillanat.
Zavaros, ahogy múltunk és jövőnk ülepedik.
És mi csak nézzük, ahogy megtelik.
Telek vele én is, mégis
vágyom rá, hogy üríts ki,
igyál meg, törj szét engem,
a belsőmmel, nedvekkel együtt
ömöljek ki a konyhakőre.
Majd törölj fel, felejts el, ha tudsz.
Képtelen vagyok nem csordulni,
nem tele lenni színültig,
amíg beléd halok.
Kiemelt kép: www.wallpaperup.com