Túlélés

Túlélés

Fejezetekké váltak a mindennapok. Küzdelem a túlélésért, mindig ott, ahol éppen vagyok. Menteni kellene azt a kicsit, ami még jó, de én a kínokat csak fokozom, s rántok egyet a már amúgy is szorító hurkokon.

Merengek a pillanatokon, amik valamiért, valahogy… talán véletlenül épp jók voltak. Például, hogy a buszsofőr égve hagyta a lámpát, mert látta, hogy olvasok. Pedig már nagyon késő volt, a buszon rajtam kívül mindenki aludt. Az is jó volt, mikor valaki megmosolyogtatott. Egy kedves gesztus, egy baráti ölelés. Mind melegséggel tölt el, de én még mindig csak a fürdőszoba padlóján ülök és keresem az okot, elemzem az okozatot.

Azt mondják, hogy eltékozlom az értékes perceket. Hogy túl sokat várok. De az igazság az, hogy félelem gyűlik fel bennem, mint egy nagy mederben, és nem talál utat, hogy kitaláljon. Csak húzom a perceket, napokat, heteket, de megoldást nem találok.

Hideg őszi szellő simogat elalvás előtt. A Hold fénye és a csillagok képe fűszerként surrannak be szentimentális éjjelembe. De valamiért, ez sem tölt el örömmel. Csak várom, hogy elnyomjon az édes álom, hogy holnap újra felkelhessek és túléljek. Keresem a nem létező helyemet. Bármennyire is akarom, valamiért egyszerűen nem lelem…

(kép: http://livehdwallpaper.com/)

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/