Túlélni, megélni, boldognak lenni

Túlélni, megélni, boldognak lenni

Egy szocreál épület üres magánya, meg az elvesztegetett, csendes évek. Csak ezt bántam, mert itt lettem az, akivé soha nem akartam válni. Lélek nélküli, ütemre bólogató Marionett bábú. Igen, gyűlölnöm kellett volna ezt az egész csontig lerágott szerencsétlen helyzetet, de akkor elveszítettem volna, azokat a magvakat is, amikből anno annyira gyönyörű virágok nőttek. Ezért nem haragudtam. Még magamra sem, pedig talán kellett volna. Ahogy az ember egyre felnőttebbé válik, úgy megtanulja tolerálni a saját hibáit, ha szükséges. És most már tudom, hogy nagyon is szükséges volt, ahhoz, hogy túl tudjam élni a túlélhetetlent. Aztán idővel jöttek mások, mert a magányos lelkek előbb vagy utóbb társra találnak. Hosszú beszélgetések, egymásra nézések. Érted, hogy miről beszélek, és ez nagyon jó. Kiszínezted a szürke hétköznapokat, értelemmel és tartalommal töltötted meg a lassú órákat. Aztán volt egy nap, ami nagyon szép is lehetett volna, de szomorú lett, mert azt mondtad elmész. Én pedig könnyes szemmel mondtam, hogy megértem, menj csak, menned kell. Hiszen láttam, a vak is láthatta, hogy kinőtted ezt a helyet. Különben is szabadságra volt szükséged, és most boldog vagy, ott ahol vagy. Ez így van jól. Én pedig nem bánom, egy percig sem bánom – pedig nagyon fájt -, hogy aznap a neoncsövektől megvilágított, szellős helységben elküldtem neked azt az üzenetet, hogy tedd azt, amit tenned kell, én megértem. Csak közben egy kicsit beletört a lelkem.

Nem maradtam egyedül, törődött velem az élet. Kaptam mást, másokat. Pótolni nem tudtam semmit, de egy egészen új fázis kezdődött az életemben. A pótlás pedig sem helyes, sem pedig lehetséges nem lett volna. Tele voltam előítéletekkel. Aztán besétált a terembe egy lány tornacipőben, tele álmokkal. Egy könyvet olvasott és én rögtön tudtam, hogy mi jóban leszünk. Ő lett az életem kirakósának az a darabja, amit barátnak hívunk. Csak nagyon ritkán van ilyen, hogy pont passzol az a kis darabka. Nem lóg ki, nem rövidebb. Pont jó. Hiszek a sorsban, mert megmutatta, hogy érdemes hinnem benne. Rendben vagyok. Mindig rendben leszek. Így kell lennie.

tumblr.com

tumblr.com

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.