Újít a Copy Con – 18 éves, női dobossal vesz új lendületet

Újít a Copy Con – 18 éves, női dobossal vesz új lendületet

Azt mondják, hogy a magyar reggae szintér egyik legőszintébb előadója a Copy Con – úgy vélem, ez a kijelentés nem is akkora túlzás. Friss hírek szerint a csapat megújult kísérőzenekarral, a Reggae Express Banddel folytatja munkáját. A zenekar legfiatalabb tagja a dobos, mindössze 18 éves Hertelendi Anna friss lendületének is köszönhetően 2018-ban várhatóan számos újdonsággal jelentkezik a produkció.

Fotó: Nagy Marton

Mit kell tudni a Copy Con-ról?
A csapat már 14 éves korában zenéléssel foglalkozott. Korábban a hiphop területén hódított, majd hamarosan rátalált a hangjához jobban illő raggára, amit már a kezdetektől is dancehall elemekkel és énekkel ötvözött. Első szólólemeze, Szolnok City néven jelent meg 2005-ben, két évvel később a Nép Hangja pedig meghozta a zenekar számára az országos ismertséget, hiszen a Tordas és a Mondd ki a szót a rádiók is játszani kezdték. A Copy Con-t sokan ,,Jamaica magyar hangjának” is nevezték, ami előadásmódján kívül a szövegeire is utalt, hiszen a dalszövegekben az itthoni mentalistás, lelkület is megjelenik. Az együttes dalai riddimekre és azok átdolgozására, illetve saját szerzeményeire íródnak. Legutolsó albumokkal 2016-ban jelentkeztek AZ címmel, melyen – sokszínűségét bizonyítva –  az érzelmek és hangulatok széles spektruma megtalálható.

Tavalyi évben számos változás kezdődött a Copy Con formáció életében, de úgy tűnik, 2018-ra összeállt az új csapat, azaz a Reggae Express Band, mellyel a csapat hasít tovább.

2017 elején a billentyűs hangszerek mögé Fűri „LUMBI” Tamás került, aki Szlovákiából érkezett a bandába, s ezzel csaknem egy időben első zenekarom, a Freedom Fighterz gitárosa, Kmety Benjamin is újra csatlakozott hozzánk. 2018-ban pedig megérkezett a zenekar új dobosa, Hertelendi Anna, aki látszólag a semmiből bukkant elő, bár már kiskora óta rendszeres látogatója szinte az összes nagyobb hazai reggae összejövetelnek, hiszen édesapja hazánk első reggae zenekarának, a Ladánybene 27-nek basszusgitárosa, így akár azt is mondhatnánk, Anna az anyatejjel szívta magába a műfajt. Bár még csak 18 éves, játékának temperamentuma és szaktudása a férfi társaival vetekszik: alázatos, erős és féktelenül fiatalos. Jelenléte új lendületet hozott a zenekarba, már új számokat is próbálunk közösen – meséli Pintér Gábor.

Fotó: Nagy Márton

A 18 éves fiatal tehetség egyébként egy hirtelen ötlettől vezérelve tavaly nyáron csak úgy spontán, gyakorlás nélkül ugrott be egy szám erejéig a zenekar egyik koncertjén. Itt indulhatott el valami, hisz már ezen a fellépésen is érezhető volt a tagok közötti összhang.

Három éves korom óta dobolok. Először Árokszállási Tamástól, a Ladánybene 27 akkori dobosától tanultam. Hatéves koromban a monori Zeneiskola növendéke lettem, ahol azóta is Zsidel Miklósnál tanulok, emellett két és fél éve Hurguly Attilához is járok. Nincs olyan nap az életemben, hogy ne ülnék a dobok mögé. Gábort kiskorom óta ismerem, a Copy Con pedig az egyik kedvenc együttesem, mindig is a dobosa szerettem volna lenni. Már az elképesztő élmény volt, amikor nyáron játszhattam velük, fantasztikus érzés, hogy egy ennyire jó csapat tagja lehetek. Inspiráló emberek, akikkel nagyon élvezem a közös munkát – nyilatkozott Hertelendi Anna.

A banda tolja tovább a reggaet. Ha kíváncsiak vagytok Copy Con-ra és megújult zenekarára, a Reggae Express Band-re, akkor február 10-én Balassagyarmaton, február 24-én Baján, március 16-án Tatabányán, március 23-án pedig az Ellátóházban találkozhattok velük.

Reggae Express Band:
Fűri Tamás – billentyű
Hertelendi Anna – dob
Kmety Benjámin – gitár
Veres Péter – basszusgitár
Veres-Zsákai Zita – vokál

Capy Con Facebook oldala
Reggae Express Band Facebook oldala

Kiemelt kép: Nagy Márton

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.