Útitársak

Útitársak

Sosem voltam az a típus, aki rettegett volna az új utak lehetőségétől. Sokkal inkább féltem attól, hogy egy olyan állapotba ragadok bele, ami elnyel, mint egy nyálkás, súlyos mocsár, amibe ha egyszer belegyalogol az ember, kegyetlen lassúsággal szívja magába áldozatát. Aztán minél jobban kapálózik, annál mélyebbre süllyed benne.

Megszámlálhatatlan utat hagytam már magam mögött, sok értékes embernek kellett búcsút intenem örökre, hiszen az utamnak csak azon részéhez tartoztak. Soha sem sikerült sehol megragadnom, de abban bízom, hogy nyomot hagytam azokban, akikkel megoszthattam életem bizonyos szakaszait, legyen az egy budai lakás csendes nappalijában elkövetett borozás, egy esztergomi kávézó teraszán, az együtt, egy felé révedés a nem is olyan távoli Szlovákia tájába, a Dunán át, egy macskákkal zsúfolt dzsungel-szerű kertben a fák lombjai alatt megbúvó fotelekben gubózva az első cherry-s cigi, vagy egy baráti séta az őszben, a Városligeti fasoron.

 

received_857003174420911

fotó: Polmüller Andrea

 

Amikor a jelenben épp nem találom magam, avagy a jelent nem találom elég érdekesnek, szeretem gondolatban előkapni életem ezen diáit. Jól eső érzéssel tölt el elmerülni a váratlanul felbukkanó emlékekben.

Hiszek a változás szükségszerűségében, ugyanakkor abban is, hogy vannak dolgok, amik örök állandóságúvá érlelődtek bennünk, amik mozdíthatatlanok, mint azok a romok, amiknek az alsó rétege a földbe gyökerezett. Az épület maga eltűnt, az alap megmaradt.

Hiszem, hogy vannak emberek, akik számunkra nagy titkok és igazságok hordozói. Vannak, akiknek csak addig jut idő mellettünk, míg át nem adják ezeket, mások életünk, vagy az ő életük végéig kísérnek. Mindkét csoport óriási jelentőséggel bír, hozzá tartoznak a sorsunkhoz.

Hiszem, hogy amint rálép az ember a saját útjára, egyszerre minden egyes atom átrendeződik körülötte, megváltozik a levegő rezgése, újabb leckék jönnek, amik immár a helyes út részei és egyre csak bátorítanak a következő lépésekre, hiszen az irány jó.

 

images

kép: www.pinterest.com

 

Új életet kezdeni elsősorban nem azt jelenti, hogy a körülmények megváltoznak körülöttünk, elköltözünk másik városba, esetleg országba. Mi igazodunk ezekhez, de nem feltétlenül változunk meg emiatt, vihetjük a régi szemetet ugyanúgy magunkkal. Ezt is megtapasztaltam már. Bennem pedig semmi sem változott, mert ugyanazok a mumusok éltek bennem, ugyanazok a hibák ismétlődtek, csupán a színpad öltött más alakot. Szebb volt a díszlet.

Kivéve most. Ez valóban újjászületés-szagú. Mert a változás már bennem zajlik.

Már nem pörgetem a lasszót a fejem felett, hogy valami köré hurkolódva, így kapaszkodót találva megtartson. A BÁRMI, amire sikerül rávetni. Csakis magamba kapaszkodom. Kezdek barátságban lenni magammal. Ami a legviccesebb, rájöttem, hogy tök jó fej ez a csaj, telis-tele energiával, érzékenységgel, öniróniával, humorral és szeretettel. Sikerült lelöknöm magamról a képzeletemben még mindig rajtam taposó talpakat, túljutnom azon, hogy minden áron fontos akarjak lenni valakinek, ezzel adva értelmet létezésemnek.

Nevetek magamon, mikor rám tör a bénázás, figyelem, mikor és mi esik jól a testemnek, a lelkemnek és igyekszem megadni, nem pedig mástól várni a csodát. A hitet.

Őrült fontos szeretned magad! Tudod?

 

love yourself

kép: www.tumblr.com

 

Egy ideje azt vettem észre, hogy kezdenek megérkezni mellém az emberek. Finom kis összekapcsolások ezek, némelyik fizikálisan nem is érzékelhető, csak gondolati szinten, van, akit még életemben nem láttam. De a délelőtti gondolatomat, amit a barátnőmnek írtam, ő szóról-szóra megfogalmazza az övének délután, ugyanazok a fogalmak, érzések, gondolatok jelennek meg mindannyiuknál, ami még pár napja sincs, hogy bennem megjelent. Mindez egyszerre félelmetes és fantasztikus. 

Egyszer csak jön valaki, akitől pár óra alatt megkapom mindazt a törődést, amit évekig hiába vártam a másiktól… Pedig most nem is kérem. Egyszerre minden életre kel. Elsősorban bennem. Most ők tartoznak az utamhoz, az életemhez. Biztosan lesznek, akik nem maradnak örökké, de mind helyet kapnak egy-egy örök érvényű emlékképen.

Az élet ilyen. Változunk, fejlődünk, emelkedünk, aztán zuhanunk. Nagyszerű emberekkel ismerkedünk, majd válunk el tőlük, csodás pillanatok részesei lehetünk, máskor okozói vagy megajándékozottjai. Egy kicsit áteresztőbbé kell válnunk. Nem ragadhat belénk minden. A fontos dolgok úgyis maguktól megmaradnak, sorsunk emberei pedig végigkísérnek.

 

“Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.”

Fekete István

 

Szerző:

Álmodozó vagyok, aki képtelen megmaradni a realitás talaján, mert a lelke magasabbra vágyik. Kereső. Utazó a világban és önmagában, nyitottan az egész mindenségre. Csak egy kis lélek, aki valahonnan ide pottyant, s ha már így esett, gondolta körül néz.