Úton a boldogság felé

Úton a boldogság felé

Hasonló érzés, mint meggyógyulni egy hosszan tartó betegségből. Vagy leszokni a dohányzásról. Végre kapok levegőt. Persze most is vannak rosszabb napok, van, hogy a fájdalomtól lüktet az egész mellkasom, de most már tudom, hogy elmúlik. Akarom, hogy elmúljon. A nehezebb utat választottam. Mert könnyebb lenne beadni a derekam újra, és elmerülni benne teljesen. Könnyebb lenne úgy élni, hogy semmi nem érdekel, és hagyni, hogy fájjon, amíg már nem fáj többé. Van benne valami gyönyörű, ami hiányzik. És ez a legnehezebb része, hogy hiányzik. Mert a részemmé vált, a bőröm alá ivódott. Úgy érzem magam, mint egy újszülött, mintha új életet kaptam volna, és bármit megtehetnék. És néha elszomorodok, mert olyan ügyetlen vagyok még ebben a helyzetben. Mert megszoktam már a szomorúságot, és most nem tudom, hogy  ki vagyok anélkül a sok fájdalom nélkül. Most újra kell kezdenem. Újra kell tanulnom élni. Nem ragasztgatom többé az összetört darabkáimat, hanem összesöpröm és kidobom, hogy újraépíthessem magam. Nem haladok többé körbe-körbe, most már előre megyek, bárhová is vezet az út. És most már azt is tudom, hogy tényleg senki nem menthet meg, és csakis én vagyok felelős a saját boldogságomért. Ennek ellenére jó, hogy néha vannak emberek, akik megfogják a kezem, ha félek. És tudjátok mit tanultam még meg? Szeretni magam. Élvezni a pillanatot. Mosolyogni szívből. Beleszeretni a naplementékbe. Korábban felkelni, hogy tovább tartson a nap. Beengedni a boldogságot. Elengedni azoknak a kezét, akik nem akarják fogni az enyémet. És hiszek benne, hogy hamarosan újraformálom magam, felépítem magam, boldoggá teszem magam, és közben az ajtóm mindig nyitva lesz, ha valaki úgy dönt, be akar jönni. Legyőztem a fájdalmat.

Kiemelt kép: http://bendelanoy.com/wp-content/

Szerző:

“Mindünk anyaga sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni.” /Fodor Ákos/