[vadludak]

[vadludak]

ahogy a vadludak elsuhannak felettem,

szememmel hunyorogva követem őket.

november első sugarai még felmelegítenek

a kabáton át. meglazítom sálam, hogy feloldjam

nyakam körül a szorító érzést, de gombócként

ül torkomban a félelem. hajamból a szél bozontot

csinál, a vékony szálakon arany színekben táncol

a napfény – ha most itt lennél csak mosolyognék

és megborzolnám a hajad.

talán le is fényképeznélek, mint már annyiszor,

titokban – képekbe zárni a boldogságot.

képbe zárnám a pillanatot és elővenném mikor egyedül

vagyok, ölelném, meg-megsimogatnám rajta az arcod.

mert ólompáncél a hiány, ha nem vagy itt.

aztán szép lassan felhők mögé kúszik a nap,

feltámad a szél és útnak indít, eleget ácsorogtam.

lábaimat egymás után pakolgatom, bakancsom

kopott orrát követem, kavicsokat rugdosok el

magam elől, ahogy a problémákat sohasem.

ahogy a délre tartó szárnyasokat nézem,

elmormolok egy fohászt azt képzelve,

elviszik magukkal vállaimról a terheket

és ahogy ők minden szárnycsapással messzebb

lesznek, én úgy leszek újra, erősebb

és erősebb.

fotó: weheartit.com

fotó: weheartit.com

Szerző:

Babrik Alexandra
"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"

Szólj hozzánk!