A lélek az nem szövet. Nem gyógyul. Az idő csak az elmét koptatja. Az új emlékek csak messzebbre sodorják a fájdalmat. De a lélek, az nem szövet. Nem gyógyulhat.
Felállunk, elesünk. Folyton, minden egyes nap. Nem tudom, hogy hogyan lehet az, hogy van akinek minden perce a túlélésről szól. Mások meg, meg sem értik. Néha még én érzem magam kellemetlenül. Megszólnak, mert nem vagyok elég erős. Nem látnak belénk. Mindenkinek meg van a maga keresztje.
Persze, hogy szép lenne azt hinni, hogy az egész itt létünk arról szól, hogy bármit megkaphatunk, mert mindent megérdemelhetünk. De ennél sokkal többnek kell lennie. A felszín alatt, mindenkit utol fog érni ez az egész.
Néha csak állok a tükör előtt és arra gondolok, hogy nem lehet, hogy a világ ennyi. Hogy csak így kicsinál. Megnyálaz, átlapoz, átrág, kiköp. Megalázva, meggyötörve. Bámulom a karikákat a szemem alatt. A szeplők helyét, amitől azt érezném, hogy majd kicsattanok az egészségtől a boldogságtól. De valami alattomos kobold vagy mumus, mindig tartogat valamit a zsebében, mikor megnyugszok, mikor csend lesz. A semmiből elromlik minden. Nincstelen leszek. Üres. Fásult üresség, Gyógyszerek. Nem látom át a napokat. Nem tudom, hogyan is kellene felállni. A szememet vizsgálom, hogy nem, ez nem lehet a vég. Nincs olyan, hogy nincs tovább. Döntéseket hozni, újakat. Újratervezni. Csendben. A legmagányosabb csendben. Megesküdni, hogy most jó leszek. Hogy most mindent másképp csinálunk. Hogy jobban hiszek. Úgy fogok hinni Istenben, mint még senki sem. Aztán zsibbadnak a karjaim. Nincs erőm. Nincs erőm már semmihez.
Nézem az embereket. Másoknak mitől működik, más mitől boldog, más honnan tudja, hogy merre is kell pontosan mennie.
Válasz igazából nincs. Mindenki mást bír el. Mindenki mást kap. Láthatatlan erők szajhája vagyok néha. Mikor gyenge vagyok. Ha erős lennék, senki nem táncoltathatná rajtam az ujjait.
A célok lehetnek csodásak. A kitartásod is végtelen. De fel kell készülni a veszteségekre, mert enélkül sosincs győzelem. Nem az egyensúly miatt. Nem az áldozattól működnek a dolgok. Egyszerűen nem lehet folyton győzni. Nem lehet azonnal a csúcsra jutni. Mindig meg lesz mindennek a böjtje. Mert mindent át kell élni, megtapasztalni. Minden fázist. De éppen ezért nyerhetsz a végén.
